Őstermelő tevékenység indítása

Előre is elnézést a hosszú bejegyzésért.

Őstermelői tevékenységet szeretnék folytatni.

Mivel a gazdálkodási terület pár hete a birtokunkba került, így a rendezését meg tudtuk kezdeni.
A területrendezés során jónéhány dekorációs célra kiváló ág, tönk, száraz kóró gyűlt, ezekből tudnék eladni - találtam céges vevőt is rá.

Falugazdász javaslatára kiváltottam az őstermelői igazolványt már most a héten, ideiglenes igazolványt kaptam.
Jelenleg nincs más főállásom, így egyelőre főállású őstermelő leszek.

A NAK irodában azt javasolták, hogy ha tudok valamit értékesíteni, akkor még idén tegyem meg, hogy legyen bevételem, így a 2021-es évben a főállású őstermelő jogviszonyom kedvező összegű járulékfizetéssel jár majd.
Felvásárlónak kellene értékesítenem a tájékoztatás értelmében - a magánember felé való értékesítés az nem jó, mert az nem bizonyító erejű.
Gondolom a számla miatt (?), amit fel kell tölteni a NAV-hoz is, ha jól tudom.

Mivel még igen járatlan vagyok az őstermelők világában, jónéhány kérdésem van, amik válasz nélkül maradtak - sajnos a járvány helyzet miatt a 'gyorsított' ügyintézés során már megkérdezni sem nyílt alkalmam ezeket, amit kérdezni tudtam, azok közül sem kaptam mindenre választ...

Szeretnék segítséget kérni, mert semmiképpen sem szeretnék butaságot csinálni - főleg olyat nem, ami jelentős anyagi vonzattal jár (pl. magasabb járulékösszeg, ha lehetséges szabályosan alacsonyabbat is fizetni, vagy büntetés a szabálytalan értékesítés miatt stb.)
A falugazdászhoz be kell jelentkezni, tőle nem tudok kérdezni, mert az időpont egyeztetéshez a telefont már nem is veszi fel...
A NAK iroda szintén nem elérhető már egyeztetésre sem.

Könyvelő 'jelölt' rokon sem tudott válaszolni - így biztosan keresnem kell olyat, aki jártas az őstermelők könyvelésében.

Kerestem az interneten is a válaszokat, de egyrészt nem találtam, másrészt még ellentmondó információt is olvastam, mint amit az irodában mondtak.

Kérdéseim, amikre nem tudom a választ

1. Adószámot kell mindenképpen igényelni a NAV-nál?
Ezt az ügyfélkapun keresztül tenném - megkapom azonnal, vagy hosszabb idő alatt lesz csak meg?

2. Az adózás szempontjából a NAV-nál tudom 'választani' a tételes adózást vagy átalányadózást a 2021-es évre?

3. Őstermelőnek előírás a könyveléshez könyvelő közreműködése? Vagy 'csak' az év zárásakor szükséges?

4. Ideiglenes őstermelői igazolvánnyal értékesíthetek?

5. Az idei évben tudom (lehet) értékesíteni a fentebb írt dekorációnak jó 'gyűjtött' dolgokat (ágak, tönkök, száraz kórók) ?

6. Ezeket a termékeket eladáshoz (az eladás előtt) be kell(ene) jelenteni a NAK-nak úgy, mint az őstermelő igazolvány igénylésénél a termeszteni tervezett növényeket?

7. Ha értékesíthetem ezeket, akkor mit kell beírnom az értékesítési betétlapba?

8. A vámtarifaszám esetén két szám is szerepel a törvény mellékletében - Sorszám: 9 .....Vámtarifaszám 0603, a 0604-ből - melyik az érvényes?

9. Ha cégnek adom el, akkor az is olyan jó, mintha felvásárlónak értékesítettem volna?

10. A számla lehet erről online számla?

11. ÁFA-s számlát kell kiállítanom?

12. Ha ÁFA-s számlát kell, akkor nekem kell befizetni ennek az ÁFA tartalmát az államnak?

13. Az ÁFA-s számla bruttó értékét veszik bevételnek vagy a nettó értékét?
Tehát 50 ezer Ft bruttó összeg vagy inkább 50 ezer + ÁFA áron értékesítsem a termékeket?

14. Ha ÁFA-s számlát kell kiállítanom, akkor automatikusan 'belépek' ezzel az ÁFA körbe?

15. A cégnek az értékesítési betétlapot alá kell írnia?
("Az értékesítési betétlap adattartalma: ...... 3.3. a vásárlást igazoló bizonylat száma
3.4. a vevő (felvásárló) neve és aláírása")

16. A NAV a számla feltöltését követően 'tudni fogja' hogy volt bevételem 2020-ban, és ennek megfelelően számítja majd a 2021-es járulék összegét? Vagy ezt jeleznem kell valahol?

17. Az értékesítési betétlapot a 2020-as évről mikor kell és hol leadni?

18. Ha ez után az értékesítés után egy kedvező összegű járulékot kell majd csak fizetnem 2021-ben, akkor teljes mértékben biztosítottnak fogok számítani a társadalombiztosítás szempontjából?

Előre is köszönöm a válaszokat!

0 pont pont pont

3 válasz

Keressen könyvelőt mert baj lesz,és jövőre teljesen megváltozik az egész őstermelői adózás, változik de jó irányba.

2 pont pont pont

Itt ezen az oldalon tud keresni könyvelőt,majd az ajánlatok közül válaszhat.Nagyon sokféle lehetőség van egyik kérdés hozza másikat,de jövőre kb 10 000 000 ft-ig nem kell adózni szját,de ezt csak személyesen lehet mert minden számithat a gyerektől a kocsiig stb...

2 pont pont pont

Kedves Kérdező!
Önálló gazdálkodási tevékenység adószám birtokában végezhető. Amúgy annyi kérdés van, és mérlegelendő válasz, hogy javaslom mezőgazdaságban járatos kolléga személyes felkeresését!
Mart László

0 pont pont pont

Az Ön válasza

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ