Egyéni vállalkozó vissza nem térítendő támogatása

Kedves Válaszolók!
Természetes személy pályázatot nyújtott be, vissza nem térítendő támogatás elnyerésére, költségek fedezetére és fejlesztési célra előre folyósított támogatásra. Meg is nyerte. A projekt megvalósítási ideje: 5 év. A támogatás elnyerését követően a természetes személynek egyéni vállalkozóvá kell válnia. Az előre folyósított támogatással kapcsolatban merül fel egy olyan kérdés, hogy számviteli, adózási szempontból megteheti-e az egyéni vállalkozó azt, hogy abban az évben, amelyik évben megkapja a támogatást, még nem használ fel a támogatásból semmit annak ellenére, hogy bérköltségei, anyag költségei már az adott évben is keletkeznek? Meghatározhatja saját maga, hogy az adott évben mennyi támogatást szeretne a költségeire elszámolni? Tehát a bankszámláján ott áll a támogatás akár 1 évig is, vannak költségei, de nem használja fel a az 1. évben keletkezett költségeire, mert majd csak a 2. évtől kívánja felhasználni. Megteheti ezt?

Konkrét példán keresztül: Az egyéni vállalkozó kapott 12 millió vissza nem térítendő költségek fedezetére és fejlesztési célra előre utalt támogatást. Az első évben van 500 000 forint bérköltsége 100 000 anyag költsége és 800 000 a bevétele. Meg teheti e azt, hogy a támogatásból ebben az évben csak 100 000 használ fel az anyag költségre??? Így az szja tv 19 &-a alapján az éves bevallása úgy néz ki a vállalkozónak, hogy a bevétele: 900 000 Ft és 500 000 a bérköltsége és 100 000 az anyag költsége.

Hogy kell helyesen eljárni a vissza nem térítendő előre utalt költségek fedezetére és fejlesztési célra kapott támogatás felhasználásának elszámolásában????

Segítő válaszát előre is köszönöm,
Tóth Ágnes

0 pont pont pont

3 válasz

A pályázati dokumentációban meg kellett határozni egy részt a megvalósítás ütemét, gondolom én. Miután egyéni vállalkozóvá vált és pénzforgalmi az elszámolás, ezért nem teheted félre mint bevételt mivel az összeg kézzel fogható, ebből adódik, hogy költséget is kell a másik oldalra tenni. Akármennyire vissza nem térítendő támogatás, ha megjelenik a számlán és ehhez kell, hogy valami határozat is legyen akkor bevétel. Mi ez, mezőgazdasági támogatás?

0 pont pont pont

Kedves Györgyi!
Köszönöm válaszát. Igen kellett csinálni egy üzleti tervet. És az úgy lett tervezve, hogy első évben nem használ fel támogatást a költségeire. Második évben vesz egy tárgyi eszközt. Ebben az évben csak a tárgyi eszköz beszerzésére fordítja a támogatás összegét, de van persze egyéb anyag költsége is. És még fog maradni a támogatásból. Harmadik évtől pedig a költségek fedezetére fordítja a támogatást. Még senki nem adott konkrét és meggyőző választ, hogy akkor első évben dönthet e úgy, hogy nem használ fel támogatást?? Vagy a pénzforgalmi szemlélet miatt, amennyi költsége van abban az évben annyit kell a támogatásból felhasználni kötelezően? A támogatás összege az MVH-nál nyilvántartott bankszámlára érkezik, mert ez egy olyan uniós pályázat, ahol mvh-s ügyfél azonosítóval kell, h rendelkezzél és egy nem mezőgazdasági tevékenységet indítani.
Köszönöm, Ági

0 pont pont pont

Ezt a kérdést nem lehet csupán matematikailag megválaszolni. Szigorúan véve felhasznált támogatás az, amiről az elszámolást a támogató elfogadta. Az adóbevallásba tehát az elfogadott összeg kerül a bevételi oldalra, költség meg annyi, amennyit számlával vagy bizonylat nélkül elszámolható költségként az szja tv szerint érvényesíteni lehet.

0 pont pont pont

Az Ön válasza

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ