Maradványérték kivezetése

Tisztelt Olvasók!
Hosszú pályafutásom során még soha olyan tisztességes vállalkozást nem könyveltem, mint a kérdésem tárgyában szereplő ügyfél. Most mégis patthelyzetbe kerültem, úgy érezvén, hogy nem tudom a választ. Ügyfelem előző könyvelője anno gépjármű beszerzéskor 1,5 millió Ft maradványértéket állított be a könyvekbe. A gépjármű már két éve leíródott, így könyv szerinti értéke 1,5 millió Ft. Ügyfelem pár napja 500 ezer + áfáért értékesítette a járművet. Ahogyan azt kell, a könyvekből a maradványértéket ráfordításként ki akartam vezetni. Itt kezdődik a probléma. Ügyfelem nem fogadja el, hogy most 1 millió Ft ráfordítás lett a tranzakcióból. Három, törvényi hivatkozással alátámasztott lehetőséget kér, amiből ő ki tudja választani, hogy melyik lesz az, amivel nem kell ráfordítást eszközölni. Én egyet sem tudok, de kérem, aki tud valami hasznosat írja meg. (Az utolsó két év önrevízióját is javasoltam, hogy ott 500-500 ezer forint érétekvesztést számoljunk el, ennek viszont nem tudom, hogy mi a menete az önrevízió során, mert a beszámolót már nem lehet, a társasági adót pedig nem biztos, hogy adófizetési kötelezettség növekményként érintené) Megköszönök minden észrevételt! Tisztelettel:

0 pont pont pont

2 válasz

Kedves Katalin!
Azt hittem csak nekem van ilyen "buzgó", tisztességes ügyfelem, de az Öné felülmúlta minden eddigi tapasztalatom és elképzelésem.
Véleményem szerint ez a számvitel tipikusan azon esete, amiben a fekete az fekete, a fehér az fehér. Nem hogy hármat még egy trükköt sem tudnék felsorakoztatni Önnek.
Egy kivezetés, eladásra került tárgyi eszköz maradványértékét, könyv szerinti értékét csak ráfordításként lehet lekönyvelni. Ellen lába az eladási nettó érték mint egyéb bevétel.
Jelen esetben csak azt tudnám elképzelni, hogy az említett gépjármű piaci értéke nem 500eFt, így a különbözet mint térítés nélkül, ingyenesen átadott rész lehetne, ami ugye nálunk bevétel, de akkor annak az áfáját be kell fizetnie valakinek (vagy vevő, vagy eladó) és ugye a vevőnél is ennek megfelelően kell(ene) könyvelni.

2 pont pont pont

Tisztelt Válaszadó! Az Ön által emlitett piaci értéket fölemelve megoldás, lehet, hogy nem is tünik olyan rossznak, minden elképzelhető, lehet, hogy még az is, hogy saját kárára akar nyerni az ügyfelem és itt meg is harapta a kigyó a farkát........ Köszönöm gyors válaszát!

0 pont pont pont

Az Ön válasza

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ