Bujtatott foglalkoztatás ebben a helyzetben elkerülhető?

Sziasztok,

Katásként külföldi céges partner(ek) számára szeretnék értékesítési szolgáltatást nyújtani és szeretnék biztosra menni a bujtatott foglalkoztatás elkerülésével kapcsolatban.

A végzett szolgáltatás lényege, hogy a partner által összegyűjtött érdeklődők egy naptárba időpontot foglalnak, majd én egy online híváson belül eladom nekik a partner szolgáltatását.

Tudomásom szerint az alábbi 7 szempont közül minimum 2-nek kell megfelelni, hogy ne minősüljön bujtatott foglalkoztatásnak a viszony. Sorra veszem a 2012. évi CXLVII. törvény 14. § (3) bekezdése alapján, hogy az én helyzetemben ez a 7 pont hogyan alakul.

1. "a kisadózó a tevékenységet nem kizárólag személyesen végezte vagy végezhette": Személyesen én magam fogom végezni a tevékenységet, de a "végezhette" miatt elegendő, ha kikötjük szerződésben, hogy akár mással is végeztethetem a szolgáltatást?
2. "a kisadózó a naptári évi bevételének legalább 50 százalékát nem a 13. § szerinti adatszolgáltatásra köteles személytől szerezte": ennek nem tudok megfelelni.
3. "a 13. § szerinti adatszolgáltatásra köteles személy nem adhatott utasítást a tevékenység végzésének módjára vonatkozóan" : a partnerem adhat utasítást a tevékenység végzésére, például heti szinten beiktatott megbeszélések és értékelések során, ennek nem tudok megfelelni.
4. "a tevékenység végzésének helye a kisadózó birtokában áll": távmunka, otthonról fogok dolgozni, tehát ennek meg tudok felelni.
5. "a tevékenység végzéséhez szükséges eszközöket és anyagokat nem a 13. § szerinti adatszolgáltatásra köteles személy bocsátotta a kisadózó rendelkezésére": az értékesítés során használt prezentációkat a partnerem biztosítja. Ennek nem tudok megfelelni.
6. "a tevékenység végzésének rendjét a kisadózó határozza meg": az érdeklődők egy naptárba foglalnak időpontot, onnan veszem át a folyamatot. Ezek alapján én azt gondolom, ennek sem felelek meg, elég kötött a szolgáltatás.
7."a kisadózó vállalkozás minden kisadózóként bejelentett tagja, illetve a kisadózó egyéni vállalkozó a naptári év egészében a 2. § 8. pont a) vagy g) alpont szerint nem minősül főállású kisadózónak feltéve, hogy a kisadózó vállalkozás naptári évi bevételének legalább 50 százalékát olyan személytől szerezte, akivel/amellyel a kisadózó a naptári évben nem állt a 2. § 8. pont a) vagy g) alpontban említett jogviszonyok egyikében sem." : főállásban katázom, nem tudok megfelelni ennek.

Kérdés:
Jól látom, hogy az egyetlen esélyem, hogy a 4-es és 1-es pontnak megfeleljek? Ha igen, az 1-es pontnak megfelelek, ha a partnerrel szerződésben kikötjük, hogy akár alvállalkozót is igénybe vehetek, nem kötelező nekem személyesen végezni a szolgáltatást? Mennyire necces ez így?

Ha nagyon necces, kénytelen leszek elutasítani ezt a lehetőséget, de ha egy mód van rá szeretném valahogy megoldani, hogy ez működni tudjon.

Előre is köszönöm a segítséget!
Dávid

0 pont pont pont

4 válasz

Ha azt írta volna le jobban körvonalazva, hogy mi az és hogyan kell csinálnia azt amire szerződnek , tisztább lenne a történet. A leírtak alapján ez inkább színlelt szerződés. A szempontok mérlegelése nem elegendő arra, hogy színlelt szerződés megállapítását mérlegeljük, ugyanis van olyan eset amikor egyetlen szempont is elegendő annak jellege miatt, hogy ne legyen valami színlelt szerződés vagy éppen színlelt szerződésnek minősítsenek valamit. A szerződések életszerűsége nagy súllyal befolyásolja a megállapítást.

0 pont pont pont

Értem, köszönöm a választ. Megpróbálom ezesetben részletezni magát a tevékenységet és a munka részleteit.

A szóban forgó partnerek nagy értékű szolgáltatást nyújtanak, amihez hirdetéseken keresztül szereznek érdeklődőket. Az érdeklődők egy időpontot tudnak lefoglalni partner naptárában egy online hívásra, ami hívásban aztán majd feltehetik a kérdéseiket a szolgáltatással kapcsolatban, jobban megismerhetik a részleteket, hogy el tudják dönteni, hogy szeretnék-e azt megvásárolni.

Ehhez a naptárszoftverhez én magam hozzáférést kapok a partner által és kapacitásomtól függően bejelölöm, hogy melyik lefoglalt hívásokat tudom vinni, majd ezeken az online hívásokon megjelenek.

A videóhívások általam biztosított Zoom-on keresztül zajlanak. Ezen hívás alatt a feladatom, hogy eladjam a szolgáltatást az érdeklődők számára. Ehhez rendszerint a partner biztosít egy úgynevezett szkriptet, ami egyfajta mankó arra vonatkozóan, hogy miket és hogyan érdemes a beszélgetés során mondani, növelve az eladás esélyét. Ennek követése jellemzően nem kötelező, bár erősen javallott.

Ha sikerül eladnom, jutalékot kapok az eladások után.

Remélem ezzel könnyebben megválaszolható az eredeti kérdésem. Előre is köszönöm.

0 pont pont pont

Még valami: a partnerekkel rendszerint heti szinten megbeszéléseket tartunk, ahol végigmegyünk az aktuális hét hívásokban tapasztalt nehézségein, kihívásain, amire partnerrel közösen potenciális megoldásokat foglamazunk meg.

0 pont pont pont

Hát penge élén , de úgy gondolom csinálhatja katásként , én viszont inkább egy adószámos magánszemélyként végezném, forgalmazóként jutalékban részesülő jövedelmet szerző adózó esetét felhasználva. Adószámosként önálló tevékenységből származó jövedelemként visel majd adóterhet. KATA adózóként a jutalékos rendszer át menne a szűrőn, mert a leiratból nekem az jön le hogy saját döntése, hogy fog e hívást foglalni vagy sem , vagyis dolgozik vagy sem az az ön döntése lesz.A körítés amit oda tesz a másik fél nem befolyásolja az ön szabad akaratát, hogy értékesít e vagy sem. A kisadózó vállalkozás bevételének minősül a jutalék is. A forgalmazói tevékenységből származó jövedelmet KATA bevallás fő oszlopában kell majd bevallani.És ugyan úgy figyelni kell az értékhatár túllépést is.

1 pont pont pont
  • +1  Köszönöm szépen a választ, hasznos volt!
    2021.10.20. Bence

Az Ön válasza

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ