Közösségi adószám igénylése visszamondható vagy hónapon belül megszüntethető?

Egyéni vállalkozó vagyok és a közösségi adószámom megállapítását igényeltem (levelet, értesítést erről a NAV-tól még nem kaptam), azonban mint időközben kiderült, szükségem mégsem lesz erre (ezt igénylő ügyletem sem volt közben). Így, nagyjából egy hét távlatából kérhetem annak a megszüntetését, bármilyen retorzió nélkül? (Negyedéves bevallást, ÁFA bevallást sem kell beadnom?)

1 pont pont pont

6 válasz

Kedves Kérdező!

Bármikor kérheti a NAV-tól a közösségi adószám megszüntetését.

V.András

1 pont pont pont

Köszönöm válaszát! Tehát a (nagyjából 1 hetes intervallum alatt) amíg a közösségi adószám megállapítását kértem, és lényegében azzal rendelkező voltam (hiába nem kaptam még meg róla a levelet/értesítést), nem keletkezett bevallási kötelezettségem vagy egyéb, bevallani/dokumentálni szükséges teendőm?

0 pont pont pont

Tisztelt Kérdező!

Nem minden esetben küldenek értesítést a közösségi adószám megállapításáról. Van úgy, hogy "egyszer csak feltűnik" az adózói törzsadatok közt (általában az igénylés dátumával, mint érvényesség kezdete).

A közösségi adószám léte önmagában semmilyen bevallási kötelezettséget nem keletkeztet, amennyiben nem volt közösségi ügylete. Ebből adódóan esetleg megfontolandó, hogy megszüntetni sem feltétlenül szükséges.

Üdvözlettel, Kulcsár Erzsébet

1 pont pont pont

A közösségi adószám megléte áfaalany adózó esetén negyedéves bevallási kötelezettséget keletkeztet önmagában, akkor is, ha egyáltalán nem volt semmilyen ügylete.

0 pont pont pont

Nem vagyok ÁFA alany (hanem alanyi adómentes), tehát jól értelmezem, hogy ebben az esetben engem ez nem érint?

0 pont pont pont

Amennyiben nem volt olyan ügylete, ami bevallási kötelezettséget keletkeztetett volna (ez független az AM-től), akkor igen.

0 pont pont pont

Az Ön válasza

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ