Súlyos fogyatékosság kedvezménye 2019

Tisztelt Fórumozók!

2019. évtől több betegségre lehet igénybe venni a kedvezményt, 18. ponttal egészül ki a mellékletben kiegészültekkel.
A benne lévő betegségek esetében csak ettől az évtől, vagy a korábbi évekre visszamenőlegesen is igénybe lehet venni az adókedvezményt, 2019-ben kiállított igazolással, melyen a betegség 2014-es dátummal van igazolva?

Köszönöm előre is!

0 pont pont pont

3 válasz

Kedves Kérdező!
Igen öt évre visszamenőleg lehet érvényesíteni a kedvezményt, újra be kell adni az Szja bevallásait önellenőrzéssel, érvényesítve a fogyatékossági kedvezményt, mely a mindenkori minimálbér 5 %-a.
Tehát a válaszom igen. Pont öt évre visszamenőleg lehet érvényesíteni!
Üdvözlettel:
Mart László

1 pont pont pont

A 2013. évi bevallást is önellenőrizheti, ha akkor már fennállt a betegség.

-1 pont pont pont

Kedves Kérdező!

Mivel az orvosi igazolása 2014. évtől igazolja a betegségét, így a 2014. év az első (nem 2013, ahogy B. László írja, és itt most nem kekeckedek, csak pontosítom az információt) amit önellenőrizhet. Fontos a betegség fennállásának pontos kezdő dátuma, ami az igazolásán szerepel, ugyanis azokra a hónapokra vehető igénybe az szja kedvezmény, amely hónapokban legalább 1 napra fennállt az adott betegség. Tehát ha pl a kezdő dátum 2014. március 18., akkor 2014-re 10 hónapra vehető igénybe a személyi kedvezmény.
Üdvözlettel: Filus Jánosné

1 pont pont pont

Az Ön válasza

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ