Csed bejelentett munkahely

Szép napot!
Novemberben derült ki, hogy babát várok, ez előtt mondtam fel a munkahelyemen, más munkára jelentkeztem, de oda már terhesen nem vettek fel, így két szék közül a pad alá estem.
Úgy tudom, a szülés időpontjában bejelentett munkámnak kell lenni, ahhoz, hogy megkaphassam a csedet és a gyedet.
A 2 éven belüli elvárt napok megvannak, csak munkahely nincs.
Ismerősöm felajánlotta, hogy ő bejelentene engem, ha az őt terhelő járulékokat kifizetem neki.
Azt szeretném kérdezni, hogy ha egy határozott szerződést írnánk, a szülés utáni időpontra, akkor járna nekem a csed illetve a gyed?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!
Tisztelettel: Andrea

0 pont pont pont

17 válasz

Kedves Andrea!
Először is gratulálok Önnek a gyermekvállaláshoz.
Hangsúlyoznám már az elején, hogy a pontos dátumoknak nagy jelentősége van az Ön esetében. (munkaviszony megszűnése, új munkahely létesítése)
Amennyiben most új munkahelyet létesít, akkor jogosult lesz CSED és GYED ellátásokra.
A CSED-et a szülés előtt 28 nappal lehet igényelni. Táppénzre pedig még hamarabb elmehet.
Táppénz ideje alatt a munkáltatónak a táppénz 1/3-át kell fizetnie (2/3-át az OEP adja), aminek a nettóját ugye Ön meg kézhez kapja.
CSED, GYED, GYES ideje alatt a munkáltatónak nem kell Ön után az államnak fizetnie. A GYES lejártát követően (gyerek három éves korában) első körben a szabadságokat kell kötelezően kiadnia Önnek (határozott idejű munkaszerződés lejártánál pedig a ki nem vett szabadságot kell megváltania a munkáltatónak), ami után van járulékfizetési kötelezettség. Ezt követően közös megegyezéssel meg lehet szüntetni a munkaviszonyt.
A határozott idejű munkaszerződése a GYED ideje alatt jár le, akkor az Ön biztosítási jogviszonya megszűnik, de az ellátásokat nem befolyásolja, továbbra is kap GYED-et és egészségügyi ellátásra is jogosult lesz. Ha a CSED időszakában szűník meg a munkaviszonya, akkor GYED-et nem ígényelhet. GYED ideje alatt, a gyerek fél éves korától pedig újra munkát vállalhat.
Üdvözlettel
Felgyői Könyvelőiroda

0 pont pont pont

Üdvözlöm!
Egy olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy én a mostani munkahelyemen január közepe óta alkalmi munkaviszonyban vagyok és a munkáltató megigerte, hogy bejelent márciustól teljes munkaviszonyba. Viszont én már majdnem 5 hónapos terhes vagyok.
És azt szeretném kérdezni, hogy jogosult leszek e és igényelni tudom majd a csed-et és a gyed-et?
Júliusban fogok szülni, de a munkáltató azzal a feltétellel vett fel, hogy közös megegyezéssel megszüntese a munkaviszonyom miután megszultem, mert nem akar utánam fizetni, semmit sem.
És még az a kérdésem lenne, hogyha ez megtortenik akkor már nem fogom tudni igényelni a gyed-et ami 180 nap után járna?
Plusz mikor tudnék tappenzre menni, hogyha márciusban már be leszek jelentve, úgy hogy ne tudja megszüntetni a munkaviszonyom?
Valaszat előre is köszönöm.
Egy aggódó kismama....

0 pont pont pont

Gyermekgondozási díjra jogosult, aki csecsemőgondozási díjban részesült, de a biztosítási jogviszonya a csed folyósítása alatt szűnt meg, feltéve, hogy a csedre való jogosultsága a biztosítási jogviszonyának fennállása alatt keletkezett.

Magyarul, a gyed akkor jár, ha a biztosítási jogviszony még élt, amikor a csecsemőgondozási díj folyósítása elkezdődött.

0 pont pont pont

Kedves Mónika!
Amennyiben lesz jogviszonya, tehát biztosított lesz, és a szülést megelőző két évben van legalább 365 nap jogviszonya fog kapni CSED-et, GYED-et.

A 9-es kód veszélyeztetett terhesség miatti keresőképtelenséget jelent, amelyből az következik, hogy Ön felmondási védelem, egészen pontosan felmondási tilalom alá esik. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 65. § (3) bekezdés a) pontja szerint a munkáltató felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyt a várandósság tartama alatt.

A fenti szabály kiegészül azokkal a jelen esetben releváns esetekkel, hogy nemcsak a várandósság, hanem a szülési szabadság és a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság tartama alatt sem szüntetheti meg felmondással a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát. Fontos kiemelni azonban azt, hogy e tilalom kizárólag a rendes felmondást zárja ki, amennyiben a jogszabályi feltételek [Mt. 78. § (1) bek.] fennállnak, azonnali hatályú felmondást közölhet a munkáltató a munkavállalóval.

A fenti szabályok munkáltatói megsértése pedig nem csak a felmondást teszi jogellenessé, hanem felvetné az egyenlő bánásmód követelményének várandósság/anyaság miatti megszegését is. Amennyiben az Ön munkaviszonyát jelen táppénz alatt a munkáltató felmondással mégis megszüntetné, az Mt. 83. § (1) bekezdése alapján Ön kérhetné a bíróságtól a munkaviszony helyreállítását is.
De sajnos az, hogy hány nap táppénz jár Önnek csak előzetes adatokból kiszámolható.

0 pont pont pont

Akkor az azt jelenti, hogyha még lesz munkaviszonyom és 28 nappal előtte megigenyelem a csed-de, de utána szüntetik meg a munkaviszonyom így akkor is megigenyelhetem a gyed-et, ha már nincs munkahelyem?
És azt hol tudom megigenyelni?
És tappenzre mikor tudnék elmenni, úgy hogy ne legyen belőle semmi bajom?

0 pont pont pont

Kedves Mónika!
Lényegében igen, de azért ez nem ilyen egyszerú. Egyrészt nem tudom, hány nap táppénzre lenne jogosult, és az sem mindegy mikor lenne táppénzen, mert abban az esetben az esetben a számítási időszak változik.

0 pont pont pont

Ha mondjuk márciustol lesz állandó munkaviszony bejelentés, és én májustól szeretnék tappenze menni, akkor azt megtehetnem?
És hogy ennyi idő alatt mennyi szülési szabadság és tappenz jár reszaranyosan???
Nagyon szépen köszönöm előre is a választ.

0 pont pont pont

Angyal Mónika! Legyen kedves feltenni egy új kérdést, ne ide kommentáljon, mert nagyon zavaró. Köszönöm

0 pont pont pont

Jól van, azért köszönöm szépen az eddigi válaszokat.
De nem értem, hogy én a legutolsó bejegyzésben is újabb kérdést tettem, sajnálom, hogy nem tudnak rá megfelelően válaszolni, de hát mindegy is akkor.... 1-2 dologra lettem volna kíváncsi, de sajnos így sem kaptam rá kielégítő választ. További szép napot.

0 pont pont pont

Angyal Mónika!
Küldje el elérhetőségét (email, telefonszám) amennyiben tudunk segítünk.

0 pont pont pont

Jó napot kívánok! Ha a csed igénylése elött szűnik meg a kft, akkor nem kapom meg a csedet?

0 pont pont pont

Kedves Roxi!
Akkor csak GYES-re lesz jogosult. Amennyiben nincs munkaviszonya, vagy azzal egyenértékű vállalkozási jogviszonya, akkor nem jogosult rá.
Üdvözlettel: Filus Jánosné Eti

0 pont pont pont

Üdvözlöm,

Olyan kérdésem lenne, ha vagy egy teljes munkaidos allasom es mellette egy 4 oras reszmunkaidos allasom akkor mind a ketto keresetemet figyelembe fogjak venni a CSED es a GYES-nel?

Köszönettel,
Zita

0 pont pont pont

Kedves Zita!
Igen mindkettőt, a CSED-nél nincs felső határ, a GYED-nél a felső határig, a figyelembe vehető jövedelem naptári napi átlagának 70 százaléka azzal, hogy a gyed maximálisan megállapítható összege havonta legfeljebb a mindenkori minimálbér (2020. évben 161.000,-Ft) kétszeresének 70 százaléka lehet.
Ennek megfelelően a gyermekgondozási díj 2020. évi felső határa havi bruttó 225.400,- Ft.
Üdvözlettel: Filus Jánosné Eti

0 pont pont pont

Jó napot! A párommal július közepére várjuk az apróság érkezését. Neki május 31.-én lejár a határozott idejű munka szerződése, így "rizikós" a CSED kérdése. Ha jól értettem a munkáltató CSED és GYED időszaka alatt mentesülne a párom járulékfizetése alól, így nyugodtan alkalmazhatják továbbra is. Mit javasol, milyen típusú szerződéssel vállaljon munkát? Ha a CSED et az aktuális jogviszonyban szereplő összeg alapján számolják, ( és a munkáltató mentesül a járulékfizetése alól), akkor minnél magasabb vérrel alkalmazzák, annál jobban járunk? Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel, Tamás

0 pont pont pont

Csed alatt nem dolgozhat.

0 pont pont pont

Üdvözlöm!
Olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy több éve van bejelentett munkaviszonyom, viszont 2021.november hónaptól emelték fel a munkabéremet. 2022.08.28. Napra várom a kisfiam. 2022.07. Hónapban elszeretnék menni táppénzre, 08.hónapra igényelni szeretném a CSED-et. Melyik időszakot fogja számításba venni az állam a CSED és a GYED kiszámításánál ? Köszönöm a választ. Esetleg a November előtti időszakot is vagy csak az szülés dátuma előtti 3.hónap utolsó napjától ( azaz az első 6 hónapot november 28.-tól május 28.-ig )?

0 pont pont pont

Az Ön válasza

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ