Vállalkozóvá válást elősegítő támogatás bevételnek minősül?

Tisztelt Hölgyem/Uram/

Vállalkozóvá válást elősegítő támogatással (2 millió forintig terjedő tőkejuttatásos és 6 havi minimálbérnek megfelelő támogatás) kapcsolatban érdeklődnék. Nem igazán értem, hogy az említett támogatások bevételnek minősülnek-e vagy sem. A NAV oldalán található információ nekem nem egyértelmű, nem igazán értem.
A támogatások kezelésével kapcsolatos általános szabályokról az szja-törvény 19.§-a rendelkezik őstermelők és egyéni vállalkozók esetében is, ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy annak összege a cél szerinti felhasználás időpontjában minősül bevételnek, mellyel szemben a felmerült és elismert kiadások költségként elszámolhatók.

Az szja-törvény 7. § (1) bekezdésének v) pontjában foglaltak szerint „a jogszabály vagy nemzetközi szerződés rendelkezése alapján a cél szerinti felhasználás igazolásával egyidejűleg, vagy azt követően a költségek fedezetére vagy fejlesztési célra folyósított támogatást (ideértve azt a támogatást is, amelyet a magánszemély jogszabály vagy nemzetközi szerződés alapján az önálló tevékenységének megkezdésével összefüggésben, a megkezdést megelőzően, továbbá gazdasági társaságba történő belépésével, gazdasági társaság alapításával összefüggésben felmerült költségei fedezetére kap), feltéve, hogy a cél szerinti felhasználás révén teljesített kiadás alapján a magánszemély költséget (ideértve az értékcsökkenési leírást is) egyáltalán nem számolt el.”
A támogatás összege az szja-törvény 7. § (1) bekezdés v) pontja alapján tekinthető költségek fedezetére, illetve fejlesztési célból folyósított támogatásnak, annak ellenére, hogy annak összegét nem a tevékenység megkezdése előtt, hanem folyamatosan folyósítják. Ebben az esetben ezt az összeget nem kell az egyéni vállalkozói, vagy az őstermelői tevékenység bevételének tekinteni, amennyiben a támogatás célja szerinti költségeit a magánszemély nem érvényesíti (pl. a kötelezően fizetendő járulékok, egyéni vállalkozás indításával kapcsolatos adminisztrációs kiadások, könyvelő munkadíja, stb.).

Utólagos finanszírozású támogatásokról van szó, tehát a támogatás számlák bemutatását követően a 6 havi támogatást pedig havonta folyósítanák. A tőkejuttatásos támogatást elsősorban a munkavégzéshez szükséges eszközök beszerzésére, bérleti díjra venném igénybe, a 6 havi bértámogatást pedig értelemszerűen munkabérre. Számít-e hogy KATA-s vállalkozásként venném-e igénybe a támogatást?

Köszönettel: M. Tímea

0 pont pont pont

3 válasz

Kedves Tímea!
A költségek fedezetére kapott támogatás a KATA-s vállalkozónak nem bevétel.
A vállalkozóvá vállási támogatás, amiből a saját vállalkozói kivétjét, járulékát finanszírozza, az viszont nem ez a kategória és az a KATA-snak is bevétel.
Ha bértámogatást kap a dolgozóra, akkor az szintén költségek fedezetére kapott támogatás.
Üdvözlettel
Felgyői Könyvelőiroda

1 pont pont pont

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Még egy kérdés felmerült bennem, mégpedig az, hogy ha a 6 havi bértámogatás (vállalkozóvá válást elősegítő támogatás) bevételnek minősül, akkor ezt a KATA vagy az SZJA bevallásban kell szerepeltetni? Ugye alapesetben nem kell SZJA bevallást benyújtania egy KATA-snak mivel nem fizet szja-t, csak akkor kell ezt megtennie, ha van más kifizetőtől származó jövedelme. A bértámogatás esetében mi a helyzet? Fel kell tüntetni az SZJA bevallásban? És a KATA bevallásban?

A tőkejuttatásos támogatást be kell írni a KATA bevallásba attól függetlenül hogy nem számít bevételnek?

Köszönettel: M. Tímea

0 pont pont pont

Kedves Tímea!
Egy KATA hatálya alatt adózó vállalkozó a vállalkozásával kapcsolatos összes bevételről a KATA bevallásában ad számot. SZJA bevallást akkor kell beadnia, ha van olyan jövedelme ami az SZJA tv. hatály alá tartozik. (Pl. munkaviszony)
A vállalkozóvá válást segítő 6 havi támogatással a KATA bevételeit növeli meg. A költségek fedezetére (eszköz beszerzés, munkavállaló bértámogatása) kapott támogatással nem növeli a KATA bevételeit, nem írja be a KATA bevallásba.
Üdvözlettel
Felgyői Könyvelőiroda

1 pont pont pont

Az Ön válasza

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ