Engedélyezési idő végétől, vagy az építés megvalósult bejegyző határozat időpontjától

Engedélyezési idő végétől, vagy az építés megvalósult bejegyző határozat időpontjától esedékes a földvédelmi járulék megfizetése?
2005 mmárciusában engedélyezték a földkivonást 5 év magvalósulási idővel. Az építkezés 2009-ben valósult meg, mely akkor határozattal bejegyzésre is került. A járulék befizetését 2015. decemberében kérik.
Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik. Mikor vált esedékessé a követelés 2009-ben vagy 2010-ben?

0 pont pont pont

2 válasz

A járulék teljes összege megfizetésének esedékessége az alábbi módon differenciált.
- A földvédelmi járulékot végleges más célú hasznosítás esetén – a termőföld belterületbe vonásának esetét
kivéve – az igénybevétel megkezdése napján
- termőföld belterületbe vonásának engedélyezése esetén az engedély jogerőre emelkedését követő 30 napon belül
- időleges más célú hasznosítás esetén az eredeti állapot helyreállítását elfogadó
határozat jogerőre emelkedését követő 30 napon belül kell megfizetni.

0 pont pont pont

A kérdést olyan régen tettem fel, hogy már magam is elfelejtettem, de a választ is ugyanakkor én magam silabizáltam ki, mert a határidő sűrgetett.
Most ez a válasz kitérő, nem használható, de kb fél év telt el a kérdés feltevése és a válasz között. Önök szerint ez normális? Valamire használható? Ez a nesze semmi fogd meg jól, vagy : kipipáltuk...fél év múlva. "Gratulálok!"

0 pont pont pont

Az Ön válasza

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ