Szabadúszó digitális művész adózása

Üdvözletem!

Jelenleg munkanélküli vagyok. Digitális művész vagyok, vagyis digitális kép formátumú műalkotásokat festek számítógépen. Ezen tevékenységre szeretnék megrendeléseket fogadni, magánszemélyektől, és elsősorban külföldről. Ez úgy nézne ki, hogy a külföldi magánszeméllyel Emailben vagy más csatornán megállapodunk, majd elkészítem a képet, amihez utána elektronikus hozzáférést biztosítok. Tehát tulajdonképp egy szolgáltatásért fizetnének, nem pedig termékért. Az elkészült képet én feltölteném az Internetes galériáimba, a megrendelő pedig ugyancsak feltöltheti, vagy magának kinyomtathatja, de a kép szerzői jogai nálam maradnak.

Körülbelül havi 3-5 megrendeléssel számolnék, ami az elején havi 50-80 ezer közötti bruttó bevételt jelentene. Emellett alkalmanként esetleg eladnék nyomatokat is. Fontos megjegyezni hogy a megrendelések beérkezése egy előre beláthatatlan dolog, tehát a számuk és a bevétel havi szinten erősen ingadozhat, az is lehet hogy lesznek olyan hónapok amikor egyetlen megrendelés sem lesz.

Mivel külföldre dolgoznék, így a számlázást elektronikusan kell megoldani. És mivel a ritkán esetileg elkészített és eladott nyomatoktól eltekintve fizikális termék nem lesz, így telephely, raktár vagy raktárkészlet sem lesz, és a munkavégzés sem igényel fizikális anyagot, az teljességgel számítógépen történne, otthonról.

A kérdés hogy ezt milyen formában lehet Magyarországon jogkövető módon végezni? A tevékenység kiszámíthatatlan jelleg és kezdeti várt alacsony bevétel alapján a KATA kiesik.

Tehát mivel járnék jobban, nem KATÁ-s Egyéni Vállalkozó, vagy Adószámos Magánszemély?

Mennyi lenne az adóm ezen esetekben, illetve nem KATÁ-s EV-nak vannak-e havi fix költségei amit akkor is fizetni kell ha abban a hónapban semmi bevételem nem volt?


A válaszokat előre is köszönöm,
K. K.

0 pont pont pont

Az Ön válasza

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ