KATA kereskedelmi tevékenység

A következő kérdéssel fordulok Önökhöz:
Tegnap nap folyamán jártam könyvelőnél, de úgy érzem, kicsit elbeszéltünk egymás mellett, nem igazán értettem meg mindent, így szeretnék még egy kereskedelemhez jobban értő könyvelővel is konzultálni. Ő mindenképpen KATÁ-t javasolt.

Induló kisvállalkozásom lesz, jelenleg nincs állásom, tehát főállásban végezném.
Webáruházban gondolkodom. A megrendelések fizetése úgy gondolom nagyrészt kártyával/utalással történne,de biztos lennének kp-s megrendelések is.
Egyelőre nem bérelnék irodát/üzlethelyiséget, hanem itthoni dolgozószobából végezném, esetleges átvevőpontnak is megadnám az itthoni címet (üzleti szempontból nem tudom, ez mennyire szerencsés, a későbbiek során természetesen szeretnék majd egy kis helyiséget bérelni).

A webshop tartalma nagyrészt kisebb lakberendezési tárgyak és méteráru lenne, így úgy gondolom, az átlagos rendelési érték pár ezer forint lesz. Ezen kívül szeretnék pár nagyobb/értékesebb bútordarabot is árulni, melynek értéke több tízezer esetleg százezer forint is lehet. A termékeket külföldről (Távol-Kelet is, de inkább Eu-s tagállamok) szállítanám be. Havi 50-100 megrendelésünk lesz kezdetben, úgy gondolom.
Esetlegesen felmerült, hogy a termékeket nem futárszolgálattal szállítanám ki egyenlőre, mivel rendelkezésre áll egy erre alkalmas autó.

A fentiek függvényében valóban jól hangzik a KATA 50e Ft-os havi költsége, de van-e olyan elem, ami miatt mégis mást javasolnának, máshogy járnék jól? KATÁ-zni több tevékenységgel is lehet (ha a kereskedelem mellett a szállítást is mi végeznénk)?
A külföld mennyire okoz problémát ebben? Nyilván arról lenne szó, hogy beszerzek vmit pl. 1000 Ft-ért és én azt továbbadom mondjuk 1200 Ft-ért. Gondot okoz-e, hogy nem magyar számlát kapok( pl. ha Kínából rendelek)?
Illetve amit nem értek, a KATÁ-nál a 8 millió Ft-os áfamentesség az pontosan mit jelent? Valamint a KATA bevételemhez hogyan tudok hozzáférni? Ha első hónapban lesz mondjuk 100e Ft bevételem, és én ahhoz szeretnék is hozzáférni (mivel ebből élnék) az után még kell valamit adóznom?

Köszönöm szépen a segítséget!

0 pont pont pont

4 válasz

Kedves Zsuzsanna!
A konkrét számok ismeretének hiányában, csak az eligazodáshoz szükséges információkkal tudok szolgálni, úgy gondolom, hogy ez a komplex kérdés kimeríti a fórumozás lehetőségét.
Először is had javasoljam, hogy hívja fel a kollégát akinél járt, hiszen akkor eredményes egy tanácsadás, ha a tanácsot kérő mindent megértett, különben semmi értelme az egésznek.
Fontos utána számolni, hogy melyik adózási lehetőséggel járna jobban. A Katáról annyit mondanék, hogy semmi akadálya nincs, hogy így induljon, de nem biztos, hogy Önnek pont ez érné meg. A beszerzések (ELÁBÉ) átlagos költségét tudni kéne ehhez, valamint azt is, hogy mennyi lesz az éves árbevétel. 8 millió forint az áfa-mentesség határa, amit arányosan kell erre az évre számítani. 12 millió forint a Kata bevételi értékhatár, ezen összeg felett 40 %-os adót kell fizetni. Lehet áfásan is Katás, ezt semmi nem tiltja.
Azonban én áfa-mentes indulást javasolnék, Katával, ráér áfa alá bejelentkezni, ha az áfamentettség határát elérte. Ugyanis ha áfásan indul és még sem éri el, két évig nem tud kimászni belőle.
Szintén Kata indulást javasolnék, bár lehet, hogy át kéne térni a költségelszámolásos Szja szerinti adózó egyéni vállalkozói formára. (Utána kell számolni!!!)
Katáról könnyebb az áttérés, mint vissza.
Katás vállalkozásból jogcím nélkül ki tud venni magának jövedelmet, bár a nyugdíjbiztosítás és egészségbiztosítás járulékalapja így a legkevesebb, lehet ennek tekintetében is jobban járna a költségelszámolásos formával.
Mindenképpen személyes tanácsadást javasolnék, vagy pedig hívja fel a kollégát akinél járt és egyeztessen vele!
A gazdasági döntéseket, főképp indulásnál mindenképpen meg kell alapozni, mert a döntések befolyásolják a vállalkozás jövedelmezőségét és elhibázott döntés tud károkat okozni, ugyanígy egy helyes döntés pedig felvirágoztatja a vállalkozást.
A költségelszámolásos vállalkozási adózási módhoz, viszont elengedhetetlen az árbevétel!!!!!
Azonban én nem értek egyet azzal sem, hogy Katás-nak nem kell könyvelő -hangzik el sokszor. Számtalan esetet tudnék említeni, hogy hányan tették ki magukat színlelt munkaszerződésnek, vagy léptek át áfá-ba úgy, hogy nem is tudtak róla, a táppénz ügyintézéséről nem is beszélve. Év végén nehéz rendet tenni, főképp lezárt üzleti évet követően. Tehát semmi esetre se induljon neki ennek könyvelő nélkül, függetlenül attól, hogy milyen adózási formát választ! Tény, hogy a Kata könyvelése egy szakembernek szinte semmi, de aki nem ért hozzá, annak igenis nehéz dolog és akik maguknak csinálják sokszor nem jól hatják végre a könyvelési és bejelentési feladatokat, melynek azért meg lehet a maga következménye.
Azt pedig mindenképpen mérlegelni kell, hogy milyen adózási formát célszerű választania.
A kínai számlákról csak annyit, hogy beszerzés igazoláshoz mindenképpen eltenném, Katás-ként is.
Milyen nyelven állítják ki? Ez is egy fontos kérdés úgy gondolom, főképp ha költségelszámolás formát választ és áfa-alannyá is válik.
Megoldás mindenképpen van az Ön helyzetére, meg kell találni a helyes utat.
Ha kérdése van, forduljon hozzám bizalommal!

Mart László
06/70/545-78-24
medimartdent@gmail.com

2 pont pont pont

Tisztelt Zsuzsanna!
Egyetértek László érvelésével! Vagy menjen vissza egy újabb konzultációra a könyvelőhöz és tegye fel a kérdéseit, vagy keressen fel egy másik könyvelőt, esetleg adótanácsadót.
Felhívnám továbbá a figyelmét arra, ha webáruházat akar üzemeltetni, akkor az adatvédelmi törvényre és kimondottan a webáruházakra vonatkozó szabályokra is oda kell figyelnie. Ezzel kapcsolatosan érdemes egy szakembert vagy egy ebben járatos ügyvédet felkeresni.
Üdvözlettel
Felgyői Könyvelőiroda

0 pont pont pont

Köszönöm a válaszokat!
Mindenképpen felkeresek egy másik könyvelőt,egyrészt már én is jobban átlátom,másrészt sajnos tényleg úgy éreztem,hogy a kereskedelmi részekhez annyira nem ért az előző könyvelő.

Ha KATA vállalkozásból veszek ki jövedelmet az adóköteles?KATA esetén is kell vállalkozó számlaszám egy banknál(ennek elég nagy az éves költsége) vagy elég ha a lakossági folyószámlám?
Illetve az áfa mentesség a gyakorlatban mit jelent(ezt nem igazán látom még át,hogy miért éri meg áfásnak vagy nem áfásnak lenni).


Köszönöm a segítséget!

0 pont pont pont

Kedves Zsuzsanna!

Ha Kata hatálya alatti egyéni vállalkozó lesz, akkor 50.000 Ft. a minimális adó amit minden tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig kell megfizetnie. Ez fix, sem a költségeinek, sem a bevételének nem függvénye!
Fontos azonban megemlíteni, hogyha a 12 millió forintos árbevételi határ "éves szinten átlépi" itt jegyzem meg, hogy a vállalkozást év közben kezdők arányszámítást kell, hogy végezzenek, 40 %-os adót kell fizetni az értékhatárt meghaladó rész után.
Áfa kérdése: Ön a belföldi értékesítés nettó árbevételét mutatja ki a könyvelésében. Az áfa áthárított adó, nem az Ön bevétele, de a kereskedelmi tevékenységhez beszerzett eszközök és anyagok értékének áfa tartalmát levonásba helyezheti, ezzel csökkenti a fizetendő adót. Fontos az áfát külön könyvelni.
Pénzforgalmi számlanyitás áfa mentes egyéni vállalkozónak nem kötelező, azonban javasolt, hogy a magán életvitel és a vállalkozás pénzforgalma elkülönüljön. Áfa fizetésre kötelezett egyéni vállalkozónak és magánszemélynek viszont kötelező a pénzforgalmi számlanyitás.
Ügyvéd megkeresését én is javasolnám. Vannak nagyon kedvező számlacsomagok is, szerintem ezer forintból is ki hozható egy két banknál havi szinten.
Üdvözlettel:
Mart László

0 pont pont pont

Az Ön válasza

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ