Egyéni vállalkozó hogyan foglalkoztathat?

Másodállású egyéni vállalkozó vagyok, munka- és tűzvédelem területén.
Érintésvédelmi vizsgálatokat szeretnék elvégeztetni olyan szakemberrel, aki rendelkezik ehhez megfelelő jogosultsággal és nem számlaképes.
Azt szeretném megkérdezni, hogy hogyan tudom ezt a szakembert 2-3 napra foglalkoztatni (én, mint másodállású e.v.) , melyik a legelőnyösebb mód a számomra?
Milyen bejelentést kell tennem pl. egyszerű foglalkoztatás esetén, ill. milyen rendszerességgel?
Köszönöm a válaszukat!

0 pont pont pont

8 válasz

Tisztelt László!
Az egyszerűsített foglalkoztatás esetköre igen, szűk, persze lehetséges, mégis talán a legegyszerűbb egy határozott idejű munkaszerződést kötni a szakemberrel és ehhez el kell végezni a három munkanapra és nyolc órára vonatkozó szakmunkás bérminimum számítást. Tehát a szakmunkás bérminimum óradíját kell bruttó összegben megállapítani. A jogviszony biztosítási jogviszonnyal jár, így a munkába lépés előtt egy nappal ki kell tölteni a 17T1041 megnevezésű nyomtatványt és ügyfélkapun át be kell küldeni a NAV-nak. A bérkifizetés hónapját követő hónap 12. napjáig be kell nyújtani a 1708 megnevezésű nyomtatványt, ahol le kell vezetni a fizetést és a levonásokat valamint a kifizetőt terhelő adókat és természetesen ezeket meg kell fizetni. Nem szabad elfelejteni, hogy a jogviszony lezárását követően a 17T1041 nyomtatványt újra ki kell nyújtani, a jogviszony lezárásával. Elképzelhető, hogy Ön is meg tudja csinálni, az ÁNYK-val tévedni szinte nem lehet, mert nem engedi beküldeni a nyomtatványt amíg hibás, mégis javasolnám, hogy forduljon könyvelőhöz, mert a bért terhelő járulékokkal és levonásokkal tisztába kell lenni, valamint a magánszemélynek az adatlapot is ki kell adni ami az ő adóbevallásának elkészítéséhez szükséges, arról nem is beszélve, hogy aki nem gyakorlott ilyen téren fél napot is eltölthet a géppel.
Üdvözlettel:
Mart László

1 pont pont pont

Örülök, hogy segíthettem.

0 pont pont pont

Tisztelt Mart László!

Az egyszerűsített foglalkoztatás esetében, hogyan kell eljárnom? Az miért bonyolultabb?

0 pont pont pont

Kedves László!

2-3 napos munkavégzés esetén az egyszerűsített foglalkoztatás egyáltalán nem bonyolultabb. Sőt én mindenképpen azt ajánlanám, hiszen kevesebb az adminisztráció és olcsóbb is. Főleg akkor, ha ez időnként újra és újra előfordul. A bejelentést telefonon (185-ös hívószámon) vagy ügyfélkapun keresztül (17T1042E nyomtatványon) a munkakezdést megelőzően kell megtenni. A kifizetett munkabért kizárólag napi 1000 Ft járulék terheli, amit a tárgyhót követő hónap 12-ig kell a 1708 bevallásban bevallani és ugyanaddig megfizetni. Az egyszerűsített foglalkoztatás részleteiről a 46. számú információs füzetben tájékozódhat.
http://www.nav.gov.hu/nav/inf_fuz
Javaslom, hogy vegye fel a kapcsolatot a könyvelőjével, aki segít a bejelentésben, bevallásban és az adminisztráció elvégzésében.

Üdvözlettel:
Bodnárné Pigler Éva
70/4084193

1 pont pont pont

A kolléganő által leírtak is egy járható út. Azonban fontos megemlíteni, hogy rendszeressé nem válhat, az ilyen jellegű foglalkoztatás. Én személy szerint nem tudom, hogy ez miért egyszerűbb, hiszen itt is ugyanúgy ki kell tölteni minden nyomtatványt, de természetesen itt az iskolai végzettségek rögzítésének nincs lehetősége. Tekintettel arra, hogy a munka szakértelmet igényel én ezért nem javasoltam ezt a foglalkoztatást, de az is tény, hogy a munkáltatói járulékteher kisebb.
Üdvözlettel:
Mart László

0 pont pont pont

Kedves Bognár László Úr!

Mivel nem óhajtok itt nyilvánosan vitatkozni egy kollégával - ez az oldal nem erről szól - ezért kérem, hogy hívjon fel és szívesen tájékoztatom a valós és hatalmas különbségekről - díjmentesen.

Üdvözlettel:
Bodnárné Pigler Éva
70/4084193

1 pont pont pont
  • +1  Köszönöm, holnap d.e. felhívom. Köszönöm.
    2017.09.15. Bognár László

Kedves Bognár László!

Én is az egyszerűsített foglalkoztatást ajánlom, amíg a megszabott, ilyen módon foglalkoztatható napok száma ki nem merül. Nem az egyszerűség miatt, mert ahogy kollégáim említették, adminisztrációban nem kevesebb.
A telefonos bejelentést nem annyira ajánlom, mert ezáltal a hó végi bérszámfejtésből könnyen kimaradhat egy-egy nap. Nagyobb a hibázási lehetőség. Bízza könyvelőre a bejelentéseket, majd ha a keret kifogyott, részmunkaidőbe jelentsék be a munkavállalót.

Üdvözlettel:

Váradi Ágnes

1 pont pont pont

Kedves Bognár László úr!

Az előttem szóló kollégák mindannyian az egyszerüsített foglalkoztatás és a részmunkaidős alkalmazotti jogviszony kérdéskörét járták körül.
Mindkettő munkaviszony. Előbbi alkalmankénti adminisztrációval és csekély adóteherrel, (napi 1.000,- Ft bizonyos összeghatárig) és havi jelentési kötelezettséggel a 1708-as nyomtatványon, utóbbi egyszeri bejelentéssel, viszont havi fizetési kötelezettséggel, számfejtéssel, bevallással a jogviszony időtartama alatt.

Ezeken kívül létezik még a megbízási jogviszony, amelynek alapján díj fizethető. Amennyiben ezen díjból számított jövedelem nem haladja meg a megbízás időtartamára szólóan a minimálbér 30%-át, nem keletkeztet biztosítotti jogviszonyt és csak 15% szja vonandó belőle (egyéni járulékok nem), és utána 23,5% szociális hozzájárulási adó és szakképzési hozzájárulás fizetendő.

A megbízási díj önálló tevékenységből származó összevonandó jövedelem, lehetőséget teremt a magánszemély számára felmerülő költségei elszámolására, esetleg adókedvezmény érvényesítésére. Tény, hogy drágább, mint az egyszerűsített foglalkoztatás, de egy számítást megér. Látatlanban nem lehet tudni hogy mi a felek érdeke.

1 pont pont pont
  • +1  Tökéletes válasz.Megbízási jogviszony is lehetőség
    2017.09.18. Mart László

Az Ön válasza

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ