Eredménytartalékunk van 2024-ről, amit még nem vettünk ki. Sajnos eladjuk a kft.-t. Tavalyról is van nyereségünk és az idén is. Azt már tudjuk, hogy az ideit nem tudjuk kivenni. Tényleg nem lehet egy rendkívüli taggyűlésen dönteni a tavalyi nyereségünkről?
Köszönettel.
Kft.-ben évente hány taggyűlést lehet tartani?
2 válasz
Kedves Kérdező!
Csak a pontosság kedvéért, a fenti kérdésük alapján, úgy értelmezem, hogy nem a Kft-t adják el, hanem az üzletrészeiket. Ezáltal megvan minden joguk, hogy olyan árat kérjenek az üzletrészeikért, amely magában foglalja azt a nyereséget, amit nem vehetnek ki, mert nem hagytak jóvá osztalékot, amikor a 2024-es és korábbi beszámolókat elfogadták. Magyarul, adják el az üzletrészüket árfolyamnyereséggel. Természetesen ez után majd adózni kell, de hát ha kivették volna az osztalékot, akkor is kellett volna. A kérdésére válaszolva, annyi taggyűlést tartanak, amennyit akarnak, de csak egy olyan taggyűlés lehet, amelyen az előző évi beszámolót elfogadják és amelyben az eredmény sorsáról döntenek. Tehát, ha már közzétették a beszámolójukat, akkor azt mégegyszer elfogadni és közzétenni csak akkor lehet (beszámoló passzíváslása), ha megállapítást nyer az a tény, hogy nem azt a beszámolót hagyták jóvá, amelyiket közzé tettek.
Tisztelt Kérdező!
Az előttem szóló kolléga a sokéves tipikus joggyakorlatot írja le, ami alapvetően helyes és megszokott, és számos ponton ma is áll. Mint ahogy az is, hogy ha osztalékot vettek volna fel annak is lett volna legalább a 15%-os SZJA adóterhe + a SZoc ho az éves plafon figyelembe vételével - amennyiben a tulajdonosok belföldi magánszemélyek. Az üzletrész eladáskor a névérték feletti részt szintén 15%-os SZJa terheli, mint árfolyamnyereség.
Azonban egy viszonylag friss és kissé talán meglepő Kúriai döntés alapján a cégeket nem kell, hogy korlátozza az a bizonyos mérleget elfogadó taggyűlési határozat !! Ha abban nem írtak elő osztalékot, később mégis dönthetnek úgy, hogy kifizetik az osztalékot, egy új évközi taggyűlési határozat alapján! E változatban tehát nincs passziválás, nem mondjuk azt, hogy akkor nem is az lett elfogadva ami feltöltésre került. De a passzivált és újra közzétett mérleg is egy működő technika, kvázi ezzel azt közlik, hogy a könyvelő tévesen mondjuk egy korábbi taggyűlés-tervezetet töltött fel, amelyben még nem volt jóváhagyva osztalék, de a véglegesben már jóváhagyták és emiatt orvosolják ezt a tévedést...
Üdv
S.Z.
