Gyermekkedvezmény

Fiam betöltötte a húszat 2016-ban. Azóta nem kapunk családi pótlékot, és ezt jeleztük a párom munkahelye felé is. Úgy hallottam, hogy a 2017-ben viszont az ő gyermekkedvezményét is érvényesíthetjük. (Nappali tagozaton középfokú iskolában tanul, várhatóan 2017.június végéig). Még van két kisebb korú eltartott is.
Viszont nem tudom, hogy a nagy fiamnál a jogosultság jogcíméhez milyen kódot írjunk be, hiszen családi pótlékot nem kapunk rá, de eltartott.
A párom jövedelme magasabb, eddig 2-1 felosztásban érvényesítettük a gyermekkedvezményt, de sosem tudom, hogyan járnánk jobban. A családi pótlékot én kapom, az anyuka.
Mindhárom gyereket mindkettőnk nyilatkozatában fel kell tüntetni? Hogyan tudom azt jelezni, hogy melyik gyerek után ki igényli a kedvezményt?

Várom válaszukat! Köszönöm: Bea

0 pont pont pont

3 válasz

Kedves Bea!
A jogosultság jogcímének kódját sajnos a NAV által kiadott formanyomtatvány nem tartalmazza, mint ahogy azt a 2016. év végén megállapított változást sem tükrözi még, hogy a házastárs munkáltatójával nem kell aláíratni... Így aztán sajnos mi sem tudjuk a kódot, reméljük január végéig kiderül majd.
A másik kérdésére, hogyan járnának jobban, szintén nehéz válaszolni, mert nem tudjuk a jövedelmüket. De annyit lehet mondani, hogy nemcsak a gyerekekre, hanem összegre is meg lehet osztani a teljes kedvezményt, ezt a nyomtatvány I. blokk 4. a) pontjában lehet megadni.
Érdemes most január végéig (vagy ameddig a bérszámfejtés engedi) várni a nyilatkozat leadásával, mert még sokminden nem tiszta a körülményekkel, mi könyvelők is csak próbáljuk értelmezni a szöveget (talányos megfogalmazás: "figyelembe vehető lenne"). Szerintem még simán lehet, hogy módosítani fogja az adóhatóság a nyilatkozatot is.

0 pont pont pont

Tisztelt Bea!
A 2017. év számtalan változást hozott az adózás, így a családi adóalap kedvezmény igénybevételébe is.
A legfontosabb kérdéskőr, hogy tisztázni kell, az eltartott és a kedvezményezett eltartott fogalmát, természetesen ez eddig is így volt.
A családi adókedvezmény mértékét, tehát az összevont adó alapjának csökkentési mértékét az határozza meg, hogy mennyi az eltartott. 1. eltartott esetén 66.670 Ft. két eltartott esetén 100.000 Ft. három eltartott esetén 220.000 Ft. Az így megállapított összeget, a kedvezményezett eltartottak számával kell figyelembe venni jogosultsági hónaponként. Tehát, ha Önnek két kedvezményezett eltartottja, de három eltartottja van, akkor a családi adóalap kedvezmény összege: 2*220.000 Ft=440.000 Ft. Ezzel az összeggel kell csökkenteni az összevont adó alapját, de ezen összeg az Szja előleg fizetésénél is számít, amit a munkáltatójánál, kifizetőjénél tud nyilatkozaton keresztül érvényesíteni. Tehát mondjuk, ha Önnek 180.000 Ft. bruttó keresete van, akkor ezen összeget kell csökkentenie a családi adóalap kedvezménnyel. Szja. tekintetében negatív adóalapot kap, tehát Szja. előleg fizetési kötelezettsége nem is keletkezik, ebben az esetben érdemes a nem érvényesített adóalap kedvezmény 15 %-át bevonni járulékkedvezmény igénybevételére.
A házastársának 2017. január 1-jétől nem kell a munkáltatójával aláíratnia a nyilatkozatot, csak a házastársának kell aláírnia az erre a célra rendszeresített nyomtatvány II. részében. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy minden eltartott után írja be az eltartottak adóazonosító jelét!
Arra a kérdésre válaszolni, hogy mit jelöljön jogcímnek, bevallom őszintén, az előttem szólóval teljes egyetértésben, hogy nem tudom. Talán én azt tenném az Ön helyében, hogy pár szóval leírnám a valós tényállást, hiszen erre a nyomtatványon ténylegesen nincsen még kód. Bízom benne, hogy hamarosan a gyakorlat feltölti "kódszerű" tartalommal.
Azon kérdésére, hogy kinek milyen megbontásban lenne célszerű igénybe venni a családi adóalap kedvezményt, azt tudom mondani, hogy akinek magasabb a jövedelme. Ugyanis minél magasabb a jövedelem, egészen a 440.000. Ft. mértékéig, addig lehet csökkenteni az adóalapot, és kisebb nem érvényesített negatív adóalap marad. Persze, így nem lehet tovább csökkenteni a fizetendő járulékokat, de ismervén a magyar átlagkereseteket, szerintem kevesen tartoznak abba a kategóriába hogy a fizetendő járulékait, a nem érvényesített adóalap 15 % részével tovább tudják csökkenteni, olyan mértékben, hogy az meg is érje. Én elsődlegesnek a Szja. előleg csökkentést tartanám fő célnak, persze teljes konkrétumot csak a konkrét jövedelmi viszonyok ismeretében lehet felelősségteljesen mondani. A napokba megyek a NAV-ba ügyeket intézni, rá fogok kérdezni az Ön által felvázolt "jogcím" problémakörre. Amennyiben szükséges írásbeli állásfoglalást is kérek!
Bízom benne sikerült segítenem!

0 pont pont pont

Nagyon köszönöm a válaszokat!

0 pont pont pont

Az Ön válasza

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ