Hogyan kell elszámolni a feles bérletet?

Tisztelt Válaszadók!
Őstermelő feles bérletben bérel egy földterületet magánszemélytől. A földhasználatért cserébe a megtermett termény 30%-át kell átadnia a magánszemélynek. Az őstermelő áfa alanya.
Ebben az esetbe hogyan kell eljárnia az őstermelőnek? Az átadott terményről számlát kell kiállítania a magánszemélynek? Bérleti díjként milyen összeget számolhat el?
Ha nem kell számlázni, akkor kell-e áfát fizetnie?
Köszönettel

0 pont pont pont

1 válasz

Tisztelt Szakértő Úr!
Törvényes Örököse voltam a nagybátyámnak, akinek volt 23 ha földje, 2017 év elején halt meg, Jogerős 3 évi tárgyaláson Én lettem az örökös, majd megnéztem a földeket is, kiderült, hogy, már 4 éve használják a másik faluból a földet, most már megtudtam, hogy ki. Be kellett perelnem, mert jog alap nélkül gazdagodtak, a illetékes Bíróság, kimondta, a 84 éves nagybátyámnak más az aláírása, ráadásul a tulajdonos, minden évben csak 5%.-kap, 95%.-meg aki megműveli Honnan tudjam meg hogy mit termeltek 4 év alatt a 30 Ak, földeimmel, kell e nyilvántarzást vezetni hrsz szerint. Én is aranykalászosi gazda vagyok, de a terület 160 km van a lakhelyemtől. Vélhetően jog alap nélkül gadagodtak,Újabb per lesz e miatt, de mint tanultam van öszi buza, rozs, evelő növények kukorica, napra forgó Köszönöm a választ Cserháti Imre István, icserháti2@gmail.com.

0 pont pont pont

Az Ön válasza

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ