Csontvázak a szekrényben

Egy könyvelő tanácsai könyvelőt váltóknak (4/4) című sorozatunk záró részében tanácsot adunk, mihez kezdhetünk a korábbi könyvelésben lévő, problémás esetekkel, amelyekről legszívesebben nem is tudnánk.

Csontvázak a szekrénybenOlvasási idő: 2 perc
Röviden: Feltárt hibák esetén érdemes még a régi könyvelőnél érdeklődni, hogy nem csak tévedésről van-e szó. Mindenképp érdemes törekedni arra, hogy az együttműködő légkör megmaradjon a korábbi könyvelővel is, mert még így is sokat segíthet az esetleges hibák rendezése során.

Tegyük fel, hogy könyvelőt váltottunk, és az új könyvelő jelzi, hogy számviteli vagy adózási problémák, hiányosságok vannak az előző könyvelő által könyvelt időszakkal. Mit tehetünk, mit érdemes tennünk?

Az első és legfontosabb, hogy – feltéve hogy nem oldható meg egy csapásra a probléma – törekedjünk arra, hogy tisztázzuk a feltárt problémákat, és a lehetséges következményeiket. Az új könyvelő nem felel az előző könyvelő által elkövetett hibákért, ugyanakkor kezelnie kell valahogy a hiányosságokat, tévedéseket, ezért segítsük őt a dolgok helyretételében. Sokszor célszerű felvenni a kapcsolatot a régi könyvelővel is: még az is kiderülhet ilyenkor, hogy nincs is olyan nagy baj, mint gondoltuk.

“sokszor célszerű felvenni a kapcsolatot a régi könyvelővel is, még az is kiderülhet ilyenkor, hogy nincs is olyan nagy baj, mint gondoltuk.”

Ha bizonyossá válik, hogy a régi könyvelő hibázott, akkor felelősségre vonható, nagyobb kár esetén meg lehet próbálkozni kártérítés követelésével is, bár ez egy nehezen járható rögös út és hosszú folyamat. Ha tehetjük, inkább keressük az alternatív megoldásokat!

“lehet próbálkozni kártérítés követelésével is, bár ez nehezen járható rögös út”

Az etika azt mondaná, hogy a hibákat, hiányosságokat a régi könyvelőnknek illene helyre raknia, sajnos azonban elég sok esetben nem szívesen vállalják ezt. Így hát gyakran az új könyvelőnknek kell kézbe vennie a javításokat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem érdemes elődjének közreműködését is kérni: ha másban nem is, abban, hogy erősítse meg a feltárt hibák és hiányosságok valódiságát, és amennyiben tényleges mulasztásról van szó, adjon ő is megoldási javaslatokat, alternatívákat.

TIPP: Ha még nem biztos abban, ki lesz az új könyvelője, adja meg a munka részleteit a Könyvelők.hu oldalon és a könyvelői ajánlatokat továbbítjuk Önnek. (Ingyenes szolgáltatás) TOVÁBB >>

Sorozatunk korábbi cikkei végigkísérik a könyvelőváltás folyamatán: a tisztázandó kérdésektől, a felkészülés lépésein át, részletesen összegyűjtve azt is, hogy mit kérjünk el a régi könyvelőtől.

A cikket Pethes Miklós, a Konto FORTE Könyvelőiroda cégvezetője jegyzi.

 

A sorzat előző részei:

Könyvelőváltás év közben? Egy könyvelő tanácsai könyvelőt váltóknak

Találtam egy jobb könyvelőt, hogyan tovább? 

Könyvelőváltáskor mit kérjünk el a régi könyvelőnktől?

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ