Számlázási ügyintézői ismeretek /16 óra/ – 2 napos képzés
Szakmai képzés, mesterkurzus, Budapest 8. kerület

2315 Szigethalom, Dunasziget utca 18.
Kezdő időpont
2020.03.04. 9:00
Helyszín
1089 Budapest 8. kerület, Üllői út 94-98.
Képzés hossza
2 nap

Államilag engedélyezett /E-001894/2019/D016/



A számlázási ügyintéző fő tevékenysége a vállalkozások működésével összefüggő számviteli és pénzügyi feladatok elvégzése, illetve az azokban való közreműködés. Sokan dolgoznak ezen a területen minden szükséges végzettség nélkül, illetve sok esetben kisebb méretű cégeknél a számlázási feladatok az irodavezetőre hárulnak. Képzésünk célja, hogy gyakorlati segítséget, tudást nyújtsunk azoknak, akik most kezdik a számlákkal való ismerkedést, és szeretnének átlátni a pénzügyi folyamatokat, kötelezettségeket.

Előadónk részletesen bemutatja és elmagyarázza a számlázásra vonatkozó jogforrásokat, az Áfa tv. területi alkalmazását, a törvény tárgyi hatályát, a számlával szemben támasztott alaki és tartalmi követelményeket, a számla utólagos korrekciójára vonatkozó szabályokat és a jellemző ügyletek számlázására vonatkozó szabályait.

A képzés az elmélet mellett nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatra, a rendszeresen előforduló problémákra megoldási javaslatokat kínál, a napi munka megkönnyítéséhez praktikákat nyújt. A második nap végére a résztvevő alkalmas lesz a számlázási feladatok teljes körű ellátására, beleértve az egyedi, problémás esetek megoldását is.

A 2 napos képzés elvégzéséről államilag engedélyezett tanúsítványt állítunk ki.

Államilag engedélyezett képzés

Főbb témakörök
1. nap – Számlázási alapismeretek:

– számla funkciói
– Áfa tv. területi és tárgyi hatálya
– ügyletek csoportosítása az Áfa tv. alkalmazásában
– teljesítés helyének meghatározása és a teljesítés helyének jelentősége
– adóigazgatási azonosításra való alkalmasság követelménye
– teljesítés adójogi fogalma,
– adójogi teljesítési időpont meghatározásának szabályai
– számlaadási kötelezettség alóli mentesülés esetei
– számla típusai
– számla kötelező adattartalma
– számla módosítása, érvénytelenítése

2. nap – Egyes ügyletek számlázása:

– időszakonkénti elszámolásra vonatkozó speciális szabályok
– tárgyi eszköz értékesítés
– ingatlan értékesítéssel kapcsolatos speciális adózási szabályok
– ingatlan bérbeadás
– előleg adózási fogalma
– fordított adózás hatálya alá tartozó ügyletek köre
– ingyenes ügyletek
– tárgyi adómentességet élvező ügyletek
– feltételhez kötött adómentességet élvező ügyletek

Részvételi díj
80.000 Ft /fő/2 nap + Ellátás 10.000 Ft / fő/2 nap


Kedvezmények
60.000 Ft /fő/2 nap + Ellátás 10.000 Ft / fő/2 nap, ha egy cégtől a rendezvényre többen jelentkeznek,
70.000 Ft /fő/2 nap + Ellátás 10.000 Ft / fő/2 nap, ha jelentkezése február 20-ig beérkezik hozzánk.
Jelen képzésünk áfa-mentes
MAXIMÁLIS LÉTSZÁM: 40 fő
Az alap részvételi díj tartalmazza:

a két napos képzést
munkafüzetet nyomtatott formában
jegyzettömböt, tollat
prezentációt elektronikus formában
a képzés elvégzéséről szóló államilag engedélyezett tanúsítványt

A képzés ellátással együtt vehető igénybe.

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ