A felhasználói szintnél magasabb fokú informatikai tudás kell

Fekete Andrea könyvelővel a szakmája és karrierje fejlődéséről beszélgetett a Konyvelok.hu riportere.

Hogyan emlékszik vissza arra az időszakra, amikor a vállalkozása elindult? Mennyire ment gördülékenyen az első időszak? Mik voltak a nehézségek akkoriban?

A főiskolai tanulmányaim mellett költségvetési szervnél végeztem a gyakorlatom. Ezt követően olyan nonprofit vállalkozásnál helyezkedtem el, ahol rendkívül sokrétű munka folyt: iskolát működtettek, vállalkozási tevékenységet is végeztek, emellett több pályázat megvalósítása is zajlott. A kontrolling osztályvezető mellett megtanulhattam a szervezet működési folyamatait átlátni. Majd a pénzügyi osztályra kerültem, s ezzel párhuzamosan könyvelési feladatokat is kaptam. Ez idő alatt rengeteget tanultam a vállalkozások működéséről, arról, hogy mennyire fontos és egyben nehéz feladat összhangba hozni a működési és a pénzügyi folyamatokat.

Ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy saját vállalkozást szeretnék. Először még főállás mellett kezdtem kiépíteni. Hirdetések, illetve ajánlások útján pár év alatt kialakult egy fix ügyfélkör.

A vállalkozásom első éveiben szerzett pozitív és negatív tapasztalat ösztönzött. Természetesen voltak csalódások, amiket kezdetekben nehéz volt megélni. Visszanézve ezekből is nagyon sokat lehetett tanulni, s ez a tapasztalat a későbbiek során előnyünkre is vált.

Amikor egy új ügyfélnek bemutatja a vállalkozását, akkor milyen előnyöket szokott leginkább kiemelni? Mi az, ami egy feltételezett versenyben feltétlen Ön mellett szól?

Alapvetően a könyvelő és az ügyfél kapcsolata bizalmon alapul. Nagyon örülök neki, hogy sok olyan ügyfelem van, akikkel a kezdetek óta együtt dolgozunk. Sokat jelent, hogy a mai napig elégedettek. Igyekszem mindig segíteni őket. Ha kérdésük, problémájuk van, úgy kezelem, mint közös problémát, hiszen ha az ügyfél elégedett, az számomra pozitív visszacsatolást jelent.

Nem a mennyiségre, inkább a minőségre törekszem. Célom, hogy az ügyfelek úgy tekintsenek a könyvelőre, akivel jó együttműködni, együtt gondolkodni.

Fekete Andrea

A könyvelésen kívül egyéb adminisztrációs szolgáltatásokat is nyújtok, többek között: munkabér támogatási pályázatok készítése, árajánlat-készítés, számlázás, segítség nyújtása az elektronikus ügyintézésben.

A könyvelést sokan kreatív szakmaként tartják nyilván. Ez az Ön számára hogyan nyer létjogosultságot?

Úgy fogalmaznék, hogy folyamatosan szükség van az ügyfél és könyvelő közötti kommunikációra. A szigorú törvényi keretek is nyújtanak választási lehetőségeket. Nagyon fontosnak tartom a tanácsadást, együtt gondolkodást, melynek során a vállalkozás életszakaszának, sajátosságainak megfelelő adózási formát ki tudjuk választani. A gazdasági és jogszabályi környezetben történő változásokra is folyamatosan reagálnunk kell. Ez nagyon összetett feladat, amihez nélkülözhetetlen a kommunikáció és az együttműködés. A célunk az, hogy a vállalkozás számára a legkedvezőbb megoldást megtaláljuk.

Az összes kommunikációs csatornát összevetve melyik az, amelyik jelenleg a legjobb hírforrás a könyvelők számára?

Rengeteg hírforrás áll már a rendelkezésünkre. Folyamatosan járunk továbbképzésekre, nagyon sok online képzés és anyag is elérhető. A folyamatos törvényi változások folyamatos nyomon követéséhez és megértéséhez nélkülözhetetlenek a képzések. A jogszabályváltozások értelmezéséhez nagy segítséget nyújtanak a szakmai folyóiratok is.

Emellett az a tapasztalatom, hogy a Facebookon található könyvelői csoportok és fórumok is nagyon hasznosak.

Örülök, hogy olyan könyvelői társadalom alakult ki, akik szívesen segítenek egymásnak és megosztják tapasztalataikat.

Ha újrakezdhetné, ugyanezt a szakmát választaná?

Az utóbbi időben nagy változáson ment keresztül ez a szakma. Amikor elkezdtem tanulni még papíron könyveltünk. Amikor dolgozni kezdtem, már könyvelőprogramok voltak. Ma már elképzelhetetlen a könyvelés profi könyvelő- és bérszámfejtő-program, hipergyors internet és megfelelő teljesítményű számítógép nélkül. Emellett el kellett sajátítani egy, a felhasználói szintnél magasabb fokú informatikai tudást.

Néha sajnálom, hogy egyre kevesebb időt töltök a könyvelési munkával és egyre többet az adminisztrációval.

Ugyanakkor ösztönöz, hogy mindig új kihívásokkal szembesülünk, mindig van egy megoldásra váró feladat. A legjobb motiváció pedig az ügyfelektől kapott elismerés.

Fekete Andrea

Fekete Andrea 2016 óta tagja a Könyvelők.hu-nak.

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ