A pandémia után újból igény lesz a személyes kapcsolattartásra

Szalai Szabina évtizedes számviteli tapasztalattal 2021-ben saját könyvelőirodát indított.

Mik voltak a fő pontok a karrierjében, amiknek köszönhetően eljutott az önálló könyvelőiroda megnyitásáig? 

Könyvelői pályafutásomat elsősorban a páromnak köszönhetem, aki 2011 őszén kitalálta, hogy céget alapít, melybe a számviteli szolgáltatást is felvenné a tevékenységei közé. Akkor még kezdő voltam a szakmában, ezért olyan főállást kerestem, ahol tanulhatok - hiszen egy új vállalkozás beindításához idő kell, s először csak mellékállásban foglalkoztunk vele. 2013 januárjában felvettek egy nagy múltú könyvelő- és könyvvizsgáló irodához, ahol volt szerencsém egy 80 éves auditor hölgytől elsajátítani a könyvvezetés csínját-bínját. Ahogy teltek az évek, egyre több feladatot bíztak rám, s 3 év után már önállóan tudtam dolgozni. 2016 nyarán jutott odáig kedvesem cége, hogy napi 8 órában volt szüksége rám, akkor már tapasztalt könyvelőként. Főállásként azóta is itt dolgozom. A saját vállalkozás gondolata egy ideje már foglalkoztatott, de mindenképpen regisztrált könyvelőként szerettem volna belevágni. 2021 decemberében kértem felvételemet a Pénzügyminisztérium által vezetett névsorba.

Ezek szerint tíz évet "gyakololt", mielőtt saját regisztrációt szerzett volna. Amikor egy új ügyfélnek bemutatja a vállalkozását, akkor milyen előnyöket szokott leginkább kiemelni? Mi az, ami egy feltételezett versenyben feltétlen ön mellett szól? 

Most indult vállalkozóként jóformán csak a tapasztalatom, ami mellettem szól. A könyvelőirodákban eltöltött 9 évem alatt rengeteg tevékenységet ismertem meg, sokféle problémával találkozom nap mint nap, amit meg kell oldanom - lehetőség szerint úgy, hogy az ügyfél vállalkozása a legjobban jöjjön ki egy-egy ilyen szituációból. A könyvvizsgálatokban való aktív részvételem által minden alkalommal tanulok valami újat, ami segíthet az adók optimalizálásában. Emellett természetesen próbálok haladni a korral, s igénybe venni minél több elektronikus platformot, hogy a legkényelmesebben, papírok és - a COVID miatt sajnos ránk kényszerített - személyes találkozások nélkül, mégis gördülékenyen menjem a munka.

Szalai Szabina - könyvelői interjú

A COVID utáni időkre már megvannak Önben a jövőre vonatkozó tervek, célkitűzések a könyvelőirodát illetően? Vagy inkább hagyja, hogy megtalálják az új ötletek? 

Nagyszabású, hosszútávú terveim egyelőre nincsenek. Most úgy érzem, számomra megfelel a mellékállásban való vállalkozói lét, de nyitott vagyok bármire. Amit azonban mindenképpen szem előtt tartok, hogy semmiképpen nem szeretném túlvállalni magam. Ez egy olyan hiba - más szakmákban is -, amivel sajnos sokszor találkozom, s a könyvelésben egy fáradt, túlhajszolt szakember is véthet olyan hibát, amit nehezen lehet csak helyrehozni.

Mit gondol, a jövőben mennyire lesz jelentősége a személyes kapcsolattartásnak, ami az ügyfél és a könyvelő viszonyát illeti? 

Szeretném hinni, hogy a pandémia után hozzám hasonlóan az ügyfelek is igényelni fogják a személyes kapcsolattartást. Pár éve még elképzelhetetlen volt, hogy havonta ne találkozzuk egymással, és az anyagok átadása ne csak 5 perces momentum legyen az ügyfelek életében, hanem akár 30-60 perces program. Ilyenkor sok mindent elmeséltek - nem csak a vállalkozásról -, melyek közelebb hoztak minket egymáshoz, s így igazi bizalmi kapcsolatok alakulhattak ki. 

Szalai Szabina - könyvelői interjú

Ha a számviteli szakma nem létezne, milyen szakmában tudná elképzelni önmagát? 

A középiskolában szállodavezetőnek készültem. Mindeképpen olyan területen tudom elképzelni magam, ahol emberekkel kell foglalkozni, sokszínű, változatos és összetett feladatokat kell megoldani nap nap után, akár tervezett, akár ad-hoc jelleggel. Tizenévesen nem tudtam elképzelni, hogy a napjaim nagy részét egy monitor előtt ülve töltsem, papírok között. A számvitelt pedig kifejezetten nem szerettem az iskolában. Mai fejjel úgy gondolom, ha 9 évvel ezelőtt nem hozott volna össze a sors azzal a végtelenül türelmes, segítőkész és a szakma iránt tökéletesen elkötelezett nagymamával, akkor sosem szeretem meg a könyvelést, és ma nem lehetnék itt, hogy segítsek a vállalkozóknak megvalósítani az álmaikat.

Szalai Szabina 2021 óta tagja a Könyvelők.hu-nak. 

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ