Súgjak a konkurenciának? Végül is, ennyi év után megtehetem!

Perjés Mihály Tibor, a Perjés Könyvelő és Pénzügyi Tanácsadó Bt. ügyvezetője arra hívja fel a figyelmet, hogy a mai világban már ebben a szakmában is kiemelkedően nagy hangsúlyt kell fektetni az internetes hirdetésekre.

1. Ha újból elölről kéne kezdenie a vállalkozását, akkor hasonló úton haladna, vagy van, amit gyökeresen másképp irányítana? 

Természetesen sok mindent másképpen kezdenék, mint annak idején. Egyrészt, mivel cégem, a Perjés Könyvelő és Pénzügyi Tanácsadó Bt. 1996. január 1.-én alakult és ebben az időben nem állt rendelkezésre a mai szintű elektronikus média, gondolok itt elsősorban a modern technikai, szakmaspecifikus hirdetési lehetőségekre, pl. Google, Adwords, Facebook, saját weblapos megjelenés, különböző szaknévsorok, vagy, mint a konyvelok.hu weboldala. Másrészt, az elmúlt közel 20 évben jelentősen átalakult a hirdetés módszertana, új marketing-stratégiák születtek és néhány még be is vált! Azt nem mondom, hogy teljesen másképp kezdeném, de hirdetés szempontjából az előbb említettek miatt biztosan más utat választanék. Amit ugyanúgy csinálnék, mint akkor, az ma is aktuális: megfelelő tudás, gyakorlat, üzleti terv és némi tartalék tőke nélkül ma sem vágnék bele nem csak a könyvelésbe, egyetlen vállalkozásba sem. Az első időszak, ami minden vállalkozásnál a felfutás, ügyfélszerzés időszaka ugyanis, ha nem is mindig veszteséges, de nagy nyereséggel nem kecsegtet, ha csak nem egy világrengető innovatív találmánnyal tör be a cég piacra, amiért már megjelenése előtt sorban állnak az emberek. A könyvelés viszont nem ilyen termék. Azután pedig a cég erejéhez mérten lassan építkeznék. A hirtelen felfutás a mi szakmánkban ugyanis véleményem szerint, ha nincs mögötte megfelelő humán- és anyagi erőforrás, könnyen hasonló lesz a léggömbhöz: felfúvódik és kipukkad. Egy agyonhirdetett, sikeresen induló könyvelőiroda könnyen túlvállalja magát, aztán megfelelő mennyiségű (és minőségű) humán erőforrás hiányában nem tudja tartani a törvényes határidőket és akár bele is fulladhat a bírságözönbe.

2. Az Ön könyvelői praxisa hogyan találja meg az ügyfeleit? Elmondaná, mi az Önök számára leginkább bevált ügyfélszerzési stratégia? 

Most súgjak a konkurenciának? Végül is, ennyi év után megtehetem. A jó bornak is kell ma már cégér, mert nem egy kocsma van a faluban. Bár véleményem szerint a legjobb reklám, az elégedett vállalkozó, ez azonban csak már megfelelő mennyiségű ügyfél esetén érvényes. Amikor mi kezdtük, nem volt ilyen szintű internetes közösségi média, akkor még a legtöbben vagy egy újsághirdetésben, vagy ismerős útján kerestek könyvelőt. Mi is újságokban hirdettünk. Aztán megkerestem néhány ügyvéd ismerősömet, hogy kölcsönösen ajánljuk egymást. Ha valamelyik nálunk könyveltető vállalkozást átalakították, vagy akár egy egyéni vállalkozónak kellett ügyvéd én ajánlottam őket, ők meg engem, ha valaki náluk céget alapított és könyvelőt keresett. Ez a stratégia ma is működik, főleg kezdőknek ajánlom. Egy saját weboldal szerintem ma már minden magára valamit is adó cégnek, így a könyvelőknek is szükséges, mivel sokan az interneten keresnek könyvelőt (meg persze más szakembert is). Egyszerűen beírják a keresőbe, hogy könyvelőiroda meg a helységet, várost, kerületet, ahol keresnek és válogathatnak az oldalak közt, vagy szintén ajánlom a szaknévsor jellegű, hely- és szakmaspecifikus oldalakon való megjelenést is, mint pl. a konyvelok.hu oldala.

3. A könyvelőiroda által elért eddigi eredmények mekkora belső motivációt adtak az Ön számára? 

Közhely lenne, ha egyszerűen azt válaszolnám, hogy nagyot? Az eredmények szerintem mindenkit motiválnak. Persze, voltak kudarcok is, de ezeken túl kell tenni magunkat. Vállalkozói körben, ha beszélgetünk, néha felteszem a kérdést kezdő vállalkozó ügyfeleimnek: két ember megy a sötétben, beleesnek egy gödörbe. Az egyik segítségért kiabál, és a mobilját keresi, a másik viszont megpróbál valami kapaszkodót, akár egy földből kilógó gyökeret keresni, majd nagy nehezen, de kimászik. Persze aztán kihúzza az előzőt is. Te melyikkel tudsz azonosulni? Mert, ha a segítségért kiabálóval, akkor ne kezdj vállalkozásba!

4. Használja vállalkozásként a közösségi médiát? Ha igen, milyen kérdésekben támaszkodik rá? 

Vállalkozásként nem, reklám-marketingre igen. Könyvelői webboltot nem tudok elképzelni egyelőre. Ebben a szakmában néha rengeteg megbeszélnivaló van az ügyfelekkel. Véleményem szerint kell a rendszeres személyes kapcsolat, telefonban, vagy e-mailen nem egyszerű szemléltetni, lerajzolni bármit is. Akkor meg már a számláit is elhozhatja, ha meg nem, feladja postán. Nem hiszek a „távkönyvelésben”, legalábbis a mai, általam ismert formájában. Saját ellenőrzési tapasztalataim alapján, amíg papír alapú számla létezik, a NAV azt is akarja látni! 

5. Mit gondol a hazai könyvelői szakma jövőjéről? Idővel kedvezőbb, jobban megbecsült helyzetbe kerülhetnek a számviteli szakemberek, vagy éppen az ellenkező irányba haladunk és nehézségekre kell felkészülni? 

Nehézségek mindig lesznek. Ahogy zugügyvédek, vagy engedély nélküli taxishiénák, úgy zugkönyvelő is lesz. Kérdés, hogy mennyi? Ezek kiszűrése állami feladat, az ügyfél sajnos nem képes rá, legtöbbjük a legközelebbi, legolcsóbb könyvelőt keresi. Aztán az első ellenőrzésnél rendszerint kiderül, hogy az „olcsó” könyvelőnek kifizetett díj + a kapott bírság (amikor már a könyvelő fel is szívódott) összességében messze több,  mint amit egy tisztességes, a munkájáért felelősséget is vállaló szakembernek éves szinten kifizet. Persze, ennek vannak jelei, ezekre céges honlapomon utalok is (http://www.perjes-konyvelo.hu/ „3+1 szempont, amelyekre figyeljen a könyvelő kiválasztásánál”). Jó hír a tisztességes szakembereknek, hogy idén a Nemzetgazdasági Minisztérium 2800, tavaly közel 7000 könyvelőt törölt a nyilvántartásából. Én azt gondolom, hosszú távon, előbb, vagy utóbb, de újra visszatérni látszik a könyvelői hivatás presztízse. Ehhez persze jó nemzetgazdasági háttérhez, sikeres vállalkozásokhoz és felkészült, a törvényváltozásokat követő, akár élethossziglan tanulni akaró és képes kollégákra van szükség. Ebből a szempontból én optimista vagyok.

 

A Perjés Könyvelő és Pénzügyi Tanácsadó Bt. 1996-ban alakult családi vállalkozásként és a mai napig sikeresen néz szembe a kihívásokkal. Köszönjük, hogy megtisztelt minket válaszaival!

(Adatlapja a Könyvelők.hu-n: http://konyvelok.hu/szaknevsor/perjes-konyvelo-es-penzugyi-tanacsado-bt)

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ