Mindig van hová fejlődni, határ a csillagos ég!

Bazsó Andrea könyvelő az önállóvá válásról, célokról, tervekről és kihívásokról beszél a Konyvelok.hu riporterének.

Úgy tudjuk, hogy nemrég építette fel a könyvelői ügyfélkörét. Mik voltak a fő pontok a karrierjében, amiknek köszönhetően eljutott idáig?

Mindig is foglalkoztatott a gondolat, hogy én egyszer szeretnék a saját magam ura lenni, a saját időbeosztásom szerint dolgozni. Mondhatni, amióta elhatároztam, hogy könyvelő leszek, az volt a cél, hogy egyszer a magam ura legyek. Őszintén szólva ezt még nem értem el olyan mértékben, amennyire szeretném, de már jó úton haladok afelé, hogy teljesen önállósodjak. 

A legtöbb könyvelőiroda specializálódik valamilyen területre, amelyben idővel elmélyed. Ez az Ön esetében is így alakult?

Igen! Én kifejezetten az egyéni vállalkozások adózásában vagyok otthon. Az ügyfeleim nagy százalékban egyéni vállalkozók, főállásúak és mellékállásúak egyaránt. Szerencsére minden ügyfelemtől sok pozitív visszajelzést kapok. Más eseteket külön nem tudok kiemelni. Igyekszem minden területen helytállni. Ha valamiben hiányosságom van, nem találkoztam még az esettel, akkor utánanézek és megtanulom. 

Gratulálunk, ez rendkívül rugalmas és modern hozzáállás. Megvannak Önben a jövőre vonatkozó tervek, célkitűzések a könyvelőirodát illetően? Vagy inkább hagyja, hogy megtalálják az új ötletek?

Igen, megvannak. A legfőbb, hogy teljesen önállósodjak. Rengeteg tanulás, törvény, kormányrendelet olvasása és értelmezése van mögöttem, és még mennyi lesz. Vannak céljaim, terveim, melyeket akár már a következő pillanatban felülírhat bármi, amely új cél szül. Alkalmazkodó típus vagyok, ahogy a helyzet kívánja, úgy alakítom a céljaimat, terveimet.

Ki tudna emelni valamit, amire a legbüszkébb a könyvelőiroda kapcsán?

A legbüszkébb arra vagyok, hogy képes voltam elindítani egy jelenleg elég instabil világban, és sikerült felépítenem. Persze bőven van még hova fejlődni, de nincs megállás. Határ a csillagos ég. 

Bazsó Andrea - könyvelői interjú

Előfordul, hogy egy új cég könyvelését el tudja végezni, de valami miatt mégsem vállalja el a munkát?

Természetesen. Úgy gondolom, nincs olyan könyvelő, aki mindent elvállal. Fontos az első benyomás, akár személyesen, akár online kapcsolattartás esetén is. Érzi azt az ember, hogy ki az, akivel együtt tud dolgozni, és ki az, akivel nem. Egy szerződéskötést néhány e-mail váltás, telefonbeszélgetés előz meg. Érezni lehet, hogy az ügyfél mikor gondolja komolyan az együttműködést, mikor nem. 

Bazsó Andrea 2022 óta tagja a Könyvelők.hu-nak.

 

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ