Mindennapi gyakorlat a teljesen digitalizált könyvelés
- 2023. március 14.
Könyvelő interjúk
Szilágyi Andrea pályafutása során dolgozott már könyvelőirodában, amerikai multinál, NAV adóellenőrként, ill. saját könyvelő vállalkozásában is. A Konyvelok.hu riportere a karrierjéről kérdezte.
Mik voltak a fő pontok a karrierjében, amiknek köszönhetően eljutott idáig?
Tulajdonképp minden a főiskolán kezdődött. 2005-ben a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán szereztem meg a diplomámat pénzügy szakon, adóigazgatási szakirányon. A számvitel és adótan tantárgyakat oktató tanároknak köszönhetően indult el az utam ezen a pályán. A főiskola után elhelyezkedtem egy könyvelőirodában. Munka mellett megszereztem a mérlegképes könyvelői és az adótanácsadói képesítést is. Aztán egy amerikai érdekeltségű multinacionális vállalatnál is dolgoztam könyvelőként, de az a „számviteli világ” távol állt tőlem. Így elhelyezkedtem a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál adóellenőrként. Ezen a területen is számos tapasztalatot szereztem, mivel elsősorban cégeket ellenőriztem többféle adónemben. Aztán 13 év után újra könyvelőként helyezkedtem el egy könyvelőirodában.
Ezek szerint tényleg minden szerepet betöltött korábban. Honnan indult és hol tart most a vállalkozása?
A vállalkozásom története egészen egyszerű. Korábbi kollégám keresett meg azzal a kéréssel, hogy egy nagyon jó barátja céget alapított, szüksége lenne egy jó könyvelőre és a volt munkatársam rám gondolt. Az volt a kérése, hogy ne a könyvelőirodán keresztül végezzem a könyvelést. Így belevágtam, és egyéni vállalkozóként kezdtem meg a „barát cégének” könyvelését. Aztán amikor a közvetlen környezetemben erről tudomást szereztek, az ismerősök is felkértek vállalkozásuk könyvelésére annak ellenére, hogy már volt könyvelőjük, mégis velem szerettek volna dolgozni. Az ügyfélköröm javarészt ajánlások útján gyarapszik, és lett néhány új ügyfelem a Konyvelok.hu-n keresztül is. Ezért a munkaviszonyomat felmondtam, így főállásban tudom segíteni a vállalkozókat tevékenységük folytatásában.
Ezt örömmel halljuk. Használja vállalkozóként a közösségi médiát marketnre, pr-ra?
Természetesen használom a közösségi médiát. Hirdetést is szoktam feladni, és több könyvelői csoportnak is tagja vagyok, ahol aktuális adózási és számviteli kérdéseket tudunk megvitatni, illetve segítséget kérni egymástól szükség esetén.
Az összes kommunikációs csatornát összevetve melyik az, amelyik jelenleg a legjobb hírforrás a könyvelők számára?
Nyílvánvalóan az internet a legjobb hírforrás a könyvelők számára. Szabadon elérhető a jogszabályok nagyrésze magyarázatokkal, kereshetünk állásfoglalásokat, bírósági ítéleteket egy-egy jogértelmezéshez kapcsolódóan, valamint a NAV internetes felületén is sok hasznos információ található az aktuális adózási kérdésekre vonatkozóan, a már korábban említett közösségi média által kínált csoportokról nem is beszélve.
Mit gondol, a jövőben mennyire lesz jelentősége a személyes kapcsolattartásnak, ami az ügyfél és a könyvelő viszonyát illeti?
Az eddigi tapasztalatom azt mutatja, hogy egyre jobban háttérbe szorul a személyes, fizikai jelenlétben megnyilvánuló kapcsolattartás könyvelő és ügyfél között. Valahogy az elmúlt évek eseményei ezt a réteget is megérintették. Már nem csak online edzünk, online meetingelünk stb., hanem a könyvelőnek is jobban szeretik e-mailben elküldeni a könyvelési anyagot a vállalkozók, főleg, ha nem nagy mennyiségről van szó, hovatovább ők is elektronikus formátumban kapják meg a számlákat, szerződéseket. Ezért én is igyekszem lépést tartani ezen a téren. Számomra már nem újdonság a teljesen digitalizált könyvelés sem. Az ügyfeleimmel törekszem a minél sűrűbb egyeztetésekre, rendelkezésükre állok több platformon is (e-mail, telefon, egyéb üzenetküldő alkalmazások).
Szilágyi Andrea 2022 óta tagja a Könyvelők.hu-nak.