A számvitel a tájékoztatás egy sajátos eszköze

Ezúttal a Vas megyében található Jánosházán könyvelő Lacziné Tóth Erzsébetet kérdeztük munkájáról. Elmondta, hogy szerinte építkezni egy-egy területen többek közt úgy lehet, ha a már meglévő tapasztalatok szolgálnak alapként. Erzsébet nem retten meg a szakmailag kihívást jelentő feladatoktól sem.

A számvitel a tájékoztatás egy sajátos eszközeA legtöbb könyvelőiroda specializálódik valamilyen területre, amelyben idővel elmélyed. Ez az Ön esetében is így alakult?

A számvitel a tájékoztatás, a publicitásnak egyfajta sajátos eszköze.  Egy hatalmas, szerteágazó területet ölel fel. Vannak olyan könyvelők, akik több évtizedes munkájuk alatt sem kerülnek közelebbi kapcsolatban minden területével.

Nem kötelező, hisz vannak, akik azt mondják ők, csak kizárólagosan egyéni vállalkozók könyvvitelével, míg mások csak társaságok számvitelével foglalkoznak.

Az iroda elég sokrétű feladattal foglalkozik a számvitel területén. Nincs megszabva, hogy mely területekről mekkora, milyen volumenű ügyfeleket fogad.

Azt gondolom, hogy megoldhatatlan problémák nem léteznek, kizárólag megfejtésre váró, a siker ígéretét magukban hordozó feladatok, kihívások.

Olyan ügyfelek könyvelését vállaljuk, akik célja nem a félévenkénti könyvelőváltás, vagyis ebből fakadóan a nyerészkedés, hanem vállalkozásuk, cégük hosszú távú, becsületes, eredményes működtetése, melyhez elengedhetetlen egy szakmailag jól felkészült könyvelő.

Sok szolgáltatást nyújtunk a könyvelésen túl, tehát nem a fapados, „olcsó húsnak híg a leve” könyvelő irodák közé tartozunk.

De, nézzük a kérdésre a választ. Túlzott specializálódás nem történt, mert mint említettem nem az volt a cél, hogy speciálisan csak egy-egy területre fókuszáljunk. Talán, ami ebbe a kategóriába tartozik, az olyan terület, amitől sokan tartanak, ezért nem is vállalják: a pénzváltók, a civilszervezetek, a csőd-, illetve a felszámolás alatt lévő cégek számvitele. Ezen felül nagy tapasztalattal bírunk az induló, frissen alapított társaságok könyvelésében is.

Mi alapján döntötte el, hogy az Ön vállalkozása milyen könyvelési területre fog specializálódni?

Mint említettem a speciális területek talán nem is annyira speciálisak, csak nem biztos, hogy mindenki szeretne belemélyedni ebbe a témába. Maradjunk egy egyszerű példánál. Sokan vannak, akik kézimunkáznak, kötnek, horgolnak. Egy sima, egy fordított. Ez egyszerű, hamar megtanulható, de ha már összetettebb, bonyolultabb a minta, akkor nem csinálják.

Nyilván az ember elsősorban abból építkezik, amiben van már szakmai tapasztalata. Nálam sem volt másképp, a speciális területek elsajátításánál pedig segítségemre voltak volt munkatársak, ismerős-ismeretlen kollégák.

Az Ön városában nagy a verseny a könyvelői szakmában?

Nincs kimondott verseny a szakmában, ez kisváros.  A földrajzi elhelyezkedés szempontjából speciális területnek számít. Azt szoktam tréfásan mondani, hogyha jobbra lépek, akkor Veszprém megyében vagyok, ha balra, akkor Vas megyébe, de ha hátralépek, akkor már Zala megyében.

Mi a legnagyobb kihívás egy könyvelőirodának ebben az évben? Kiemelkedik valamelyik változás, ami a többinél jelentősebben befolyásolja a működést?

A gyakori törvényi változások figyelemmel kisérése, ezek alkalmazása, a vállalkozások tájékoztatása nem egyszerű feladat éves szinten.

Ebben az évben a környezetvédelmi termékdíj változások, az EKÁER, ami a legjobban foglalkoztatta az ügyfeleket, s bennünket is. Nem kimondottan a könyveléshez kapcsolódnak, nem vagyunk szakemberek e témában, a nagy volumenű, ilyen jellegű feladatokat nem is vállaljuk, de azért valamilyen szinten szeretünk tisztában lenni az épp aktuális törvényi változásokkal.

Minden változás hatással van a működésre. A gyorsan változó jogszabályokat nyomon kell követni, hogy szakmailag naprakész legyen az ember. Az éves kötelezően előírt továbbképzéseken felül rengeteg előadást, szakmai képzést hallgatunk végig. Sok segítséget nyújtanak a regisztrációhoz, tagdíjhoz kötött online felületek, a szakmai könyvek, folyóíratok.

A könyvelőiroda szinte egy non-stop vállalkozás, az ügyfeleknek bármikor szüksége lehet a segítségre. Ön a vállalkozása mellett hogyan valósítja meg a kikapcsolódást?

Irodánk nyitvatartási idején túl is kiszolgáljuk ügyfeleinket e-mailen, telefonon, sokszor személyesen is. Rugalmasak vagyunk, mert tudjuk, hogy az ügyfeleink sokszor csak a késő délutáni, esti időpontokban tudnak foglalkozni behatóbban egy-egy felmerülő problémával. Az utóbbi évek tapasztalata alapján ez egyre inkább kitolódik a hétvégi napokra is. A partneri megelégedettségen túl az ügyfelünk jövőre vonatkozó üzleti döntéseiben is meghatározó lehet, ha gyors, pontos, azonnali választ kap. Nyilván időnként szükség van kikapcsolódásra, amely akár több napos is lehet, de ezt minden esetben jelzem az ügyfeleinknek. Ilyenkor a nagyon fontos, halaszthatatlan esetekben az SMS, illetve az e-mail üzeneteken keresztül elérhető vagyok, melyekre, ha nem is azonnal, de legkésőbb az esti órákban mindenképpen reagálok

Lacziné Tóth Erzsébet 2012 óta regisztrált tag a Konyvelok.hu oldalon.

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ