A számvitelen túl akár az üzletszervezésben is segíthet a könyvelő

Akár évekig is támogatást nyújt ügyfeleinek az üzletszervezésben Bak Norbert könyvelő vállalkozása - a számviteli feladatokon túl. A Konyvelok.hu riportere az eddigi tapasztalatairól kérdezte.

Volt egy fordulópont a karrierjében, amelynek hatására az üzetszervezés felé kanyarodott, vagy kezdettől fogva ilyen vállalkozást szeretett volna kialakítani?

Főiskolai tanulmányaim mellett 2006-ban az Életpálya Alapítvány felhívására készítettem az első üzleti tervemet, majd az országos elődöntőbe jutva alapítottam meg ennek alapján az első vállalkozásomat, egy akkoriban még gyerekcipőben járó és szabályozatlan piacra lépve, számítástechnikai webáruház formájában.

2008-ban az addigi tapasztalatokat felhasználva, kimondottan webáruházak mentorálására létrejött az E-nkubátor program, amelyben további négy vállalkozást indítottunk el sikeresen az üzleti útján. 2008 októberétől túléltük az USA importra akkoriban jelentős hatással bíró árfolyamingadozás okozta bizonytalanságot és megfelelő pénzügyi és európai piaci átszervezéssel növekedési pályára tudtuk állítani a cégek eredményességét, túlélve ezzel az akkori válságot.

2011-ben lehetőséget kaptam komolyabb külföldi szakmai tapasztalat szerzésre és egyúttal nemzetközi kapcsolatok építésre, így az addigi itthoni tevékenységem átmenetileg két évre szünetelt, majd felhasználva az időközben szakdolgozati fázisához érkező, elsősorban helyi gazdaságfejlesztésről szóló tanulmányaimat, egy önálló pilotprojekt keretében, 2013-ban megvalósíthatósági tanulmány készült az 5000 fő alatti településeken működő vállalkozások számára, amelynek eredményeképp megnyílt első inkubátorházunk Zagyvarékas központjában négy helyi vállalkozó üzleti inkubációjával, SzépségFarmként. A többéves külföldi szakmai tapasztalatszerzést követően, a szakmai tevékenységünk a HoReCa szektorral is kibővült, melyhez mára már komplett megoldáscsomagokat tudunk kínálni vendéglátóipari vállalkozások számára, az üzleti tervezéstől, a HACCP-n és engedélyeken át a forrásszervezésig, a hagyományos könyvelési, bérszámfejtési feladatok mellett.

Milyen lényeges változások történetek az elmúlt évek során a számviteli szakma illetve az ügyfélszerzés, ügyfélkezelés területén, amelyek meghatározták a vállalkozását?

15 éve még az első bt.-met, majd későbbi cégeket, egyéni vállalkozást nem én könyveltem, a szakmai részhez főként az üzleti tervezést, a pályázatok írását tudtam akkoriban hozzátenni. Az azóta eltelt pár év alatt sok negatív folyamatot tapasztaltam a könyvelési piacon. Amíg korábban a mentorált vállalkozásokat elegendő volt egyetlen könyvelőhöz irányítani, addig mára egy SZJA-s egyéni vállalkozás több könyvelőt emészt fel, szakmai hiányosságok és sajnos hanyagságok miatt, amit az ügyfél nem is feltételen vesz észre a szakmai kompetencia hiánya miatt. Úgy gondolom, ez egy teljesen negatív megítélést szül az ügyfelek részéről, legalábbis egyre több partnerünk erre panaszkodott, amikor felkeresett és kérte a korábbi anyagainak felülvizsgálatát, mert az előző könyvelőben megrendült a bizalma, vagy egyszerűen elérhetetlenné vált és magára hagyta a vállalkozót. Szakmailag természetesen önmagunkat is képezni kellett és kell is folyamatosan ebben a gyorsan változó jogszabályi környezetben, hogy a korábbi szolgáltatás továbbfejlesztve naprakész tudással tudjon működni. Egyúttal, ez ugyanakkor magában hordozza azt a fajta piaci keresletet is, amely életképessé teszi a rendszer működését anélkül, hogy differenciálatlan marketing eszközökkel ügyfeleket kellene vadásznunk, mivel jellemzően már a kapcsolatfelvétel során, az első egyeztetések alkalmával felmérjük az alternatív lehetőségeket a hatékonyabb és eredményesebb működés tekintetében éppúgy, mint az esetleges korábbi számviteli hiányosságokat. Az ügyfelek megtartásában érdekeltek vagyunk és igazából érdekeltté is tesszük magunkat abban, hogy egy-egy vállalkozást ne csak szabályosan lekönyveljünk, hanem támogassunk a fejlődésében a kezdetektől akár 3-5 éven át egy esetleges exitig, átalakulásig. Ez a fajta bizalom, illetve az, hogy segítjük az ügyfeleket abban, hogy önmaguk is kontrollálni tudják a könyvelést, elég jó megtartó erőnek bizonyul és bizalommal tudnak fordulni hozzánk bárminemű, a vállalkozást érintő kérdésben.

Bak Norbert - könyvelői interjú

Megvannak Önben a jövőre vonatkozó tervek, célkitűzések a könyvelőirodát illetően? Vagy inkább hagyja, hogy megtalálják az új ötletek?

Stabil, jól megtervezett úton haladunk előre a megvalósítás folyamatában. Folyamatos fejlesztések történnek és jövőre már a B2B piacon is megjelenő saját know-how-val szeretnénk segíteni a könyvelő irodák munkáját is, illetve természetesen további cél a még nagyobb adóalanyi kör elérése, megfelelő mennyiségű és minőségű szakmai kompetenciával bíró háttérerőforrással. Kiemelt szerep jut nálunk az automatizálás és a technikailag támogatott folyamatok szervezésére, fejlesztésére, amivel hatékonyabbá tudjuk tenni a működésünket, azonban nem szeretnénk továbbra sem megélhetési vagy tucatkönyvelők lenni. Úgy gondolom, meghatározott, jól lehatárolt piaci szegmensre koncentrálunk, ebből adódóan a szerződött ügyfelek is egy, minden szegmensre kiterjedő üzleti inkubációt kaphatnak, amit bizonyít az is, hogy az eddig mentorált vállalkozások 90%-a még ma is - többségük a kritikus első 3-5 év után - életképesen jelen van a piacon. A mi feladatunk ezeknek a működéshez szükséges feltételeknek a minél részletesebb ismerete, amelyhez kapcsolódóan mi is folyamatosan képezzük magunkat, hogy az ügyfeleink ne csak tiszavirág-életű szereplők legyenek a vállalkozások tengerében.

Az Ön vállalkozása által nyújtott szolgáltatások közül melyik tevékenységet emelné ki?

Komplex megoldásokat kínálunk üzleti inkubációval, amelyhez hozzátartozik már a tervezés épp úgy, mint a forrásszervezés és projektmenedzsment is. Azon felül, hogy megtörténnek az esetleges korábbi könyvelési hibafeltárások, vagy épp új indulóként a vállalkozások bejegyzése, partnereink naprakész könyvelést és havi vezetői analitikus beszámolócsomagot is kapnak annak érdekében, hogy tisztában legyenek a vállalkozásuk jelenlegi helyzetével, ellenőrizni tudják a működési költségeiket és az elvégzett számviteli munkát és azok alapján módosítani tudjanak év közben, vagy a következő évekre tervezhessenek reálisan. A saját tapasztalatainkat felhasználva, a két kiemelt célterületünk a HoReCa szektor és az e-kereskedelem, ahol a kötelező adatvédelmi és egyéb szabályzatokon felül, az üzleti tervezéssel, engedélyeztetéssel kapcsolatban is tudjuk ügyfeleinket segíteni. Számviteli területen, pedig a területileg független, jellegéből adódóan kedvező árú távkönyvelést és a többrétű forrásszervezést tudnám kiemelni, pályázatfigyeléssel, -írással és projektmenedzsmenttel.

Bak Norbert - könyvelői interjú

Milyen eszközökkel tartja a kapcsolatot ügyfeleivel? Mennyire tartja fontosnak a személyes kapcsolattartást?

Az elmúlt évek során a koronavírus miatt korlátozottan állt lehetőségünkre a személyes kapcsolattartás, ezzel párhuzamosan pedig mindinkább előtérbe kerültek az online megoldások és szolgáltatások. Pozitív hozadékként emelhető ki, hogy egyúttal a home office nyújtotta előnyök nem csak a működési költségek csökkenésében mutathatók ki, de családbarátabb időbeosztást is lehetővé tettek.

Ügyfeleinknek pedig a korábbitól eltérően, nem egy időablakban kell gondolkodniuk, ha könyvelési vagy vállalkozásával kapcsolatos ügyeik intézéséről, esetleg igazolás vagy NAV-irat kezelésről van szó. Online ügyfélszolgálatunk 7/24-ben elérhető, e-mailes kapcsolattartással legkésőbb 48 órán belül választ kapnak akár hétvégén is felmerülő összetettebb kérdéseikre, kéréseikre.

Minden partnerünk számára biztosított havi 2 óra online konzultáció is, amely jellemzően előre egyeztetett időpontban Skype-on vagy telefonon történik. A személyes ügyfélfogadást az Inkubátorházunk idei évre tervezett felújításának befejezéséig szüneteltetjük, ezáltal a működési költségeink minimalizálását érvényesíteni tudjuk a jelenleg még bevezetés alatt álló online szolgáltatásaink áraiban is, így versenyképes áron tudunk többletszolgáltatást nyújtani a hagyományos számviteli feladatokon felül, egy átlagos piaci alapú könyvelési árszabáshoz képest.

HeuRékas - az Innovatív Vállalkozásfejlesztés - Távkönyvelés 2022 óta tagja a Könyvelők.hu-nak.

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ