Hétvégén csak e-maileket olvasok

A könyvelői másodállásból két év alatt az önálló irodáig vezetett Ferenczi Andrea útja, erről kérdezte a Konyvelok.hu riportere.

Mi ragadta meg a könyvelői szolgáltatásban, amiért később ezt a hivatást választotta?

Az általános iskolai matematika tanárom szerettette meg velem a számokat, a matematikát, így pályaválasztáskor olyan szakmát kerestem, ahol ezt tovább kamatoztathatom.

Hogyan telik egy átlagos napja az irodában?

A napom reggel 9-kor indul. Elsőnek a beérkező e-mailekre válaszolok, majd készítek egy rangsort, mik az aznapra tervezett feladatok. Ezután belevetem magam a munkába. Fontosnak tartom az ügyfelekkel való személyes kommunikációt, így az ajtóm minden nap nyitva áll a régi és új ügyfeleimnek is.

Honnan indult és hol tart most a vállalkozása?

A vállalkozásom mellékállásként indult, több mint 2 évvel ezelőtt, ekkor még otthonról könyveltem. Jelenleg már főállásban könyvelek, és eközben 2019 márciusában megnyitottam könyvelőirodámat Óbudán, a Flórián téren. Már nem csak egyedül végzem a feladatokat, egy kolléganővel állunk ügyfeleink rendelkezésére.

Megvannak Önben a jövőre vonatkozó tervek, célkitűzések a könyvelőirodát illetően? Vagy inkább hagyja, hogy megtalálják az új ötletek?

Terveim szerencsére mindig vannak, és haladok azok felé, de az új ötletek elől sem zárkózom el.

A könyvelőiroda szinte egy non-stop vállalkozás, az ügyfeleknek bármikor szüksége lehet a segítségre. Ön a vállalkozása mellett hogyan valósítja meg a kikapcsolódást?

A kikapcsolódást hétköznaponként nem mindig sikerül megvalósítanom, viszont ügyfeleimet tájékoztattam, hogy hétvégén csak e-maileket olvasok, és csak sürgős esetben válaszolok. Szerencsére ezt minden ügyfelem megérti, és tiszteletben tartja. Hosszabb kikapcsolódást 20-a utánra tervezek, de minimálisan akkor is készenlétben vagyok, ha sürgős eset adódna. Idén már a hosszabb kikapcsolódásom idejére a kolléganőm fog tudni helyettesíteni.

A Ferenczi Könyvelés 2018 óta tagja a Könyvelők.hu-nak.

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ