Miért is választanék mást?

Bak Anikóval, Budapesten, a 14. kerületben működő Diamond-Platinum Számviteli és Tanácsadó Kft. alapítójával beszélgettünk. Bár az utóbbi évek nehézségeit testközelből érzi, továbbra is szerelmese a szakmájának. Talán azért, mert mindig is vonzották a kihívások: gyermekként vadászpilóta és kamionsofőr akart lenni, mára viszont csakis könyvelőként tudja elképzelni magát.

Mindig is könyvelő akart lenni és tudatosan készült erre a pályára?
Kisiskolás koromban még nem, előbb boltos-kereskedő, majd vadászrepülő-pilóta, vagy kamionos akartam lenni. Középiskolában dőlt el, az akkori könyvvitel tanáromnak köszönhetem, hogy megszerettette velem ezt a szakmát. Már ott nagyon könnyen megértettem, átláttam az összefüggéseket, számokban nagyon jó voltam, könnyedén jegyeztem meg a főkönyvi számokat, értettem a könyvvitel logikáját. Tanárnőm kérésére sokat korrepetáltam osztálytársaimat. Innen már egyenes volt az út: előbb egy mérlegképes könyvelőit végzettséget szereztem, szintén nehézségek nélkül, majd később közgazdász lettem, de ezt már munka mellett sikerült elvégeznem.

Mi ragadta meg a könyvelői szolgáltatásban, amiért később ezt a hivatást választotta?
Alkalmazottként kezdtem a szakmában dolgozni. Ami előre vitt, és folyamatosan ösztönzött, az a siker élmény. A szakmánk sokrétűsége, soha nem volt unalmas, hisz annyi mindenhez kellett érteni, ismereteket szerezni. Nagyon motivált a tudásvágy. Akkor még, kezdőként sok minden elérhetetlennek, megoldhatatlannak, távolinak tűnt. Ahogy elkezdtem dolgozni, és mindenki kérésének, elvárásának eleget tudtam tenni, (a főnököm, az ügyfelek, a hivatalnokok), egyre bátrabb, merészebb lettem. Ezáltal egyre nyíltabb is. Mindig is mosolygós voltam, emberbarát természetem volt, ebből kifolyólag, nagyon jól szót értettem az ügyfelekkel, akiket megelégedéssel töltött el, hogy bízhattak bennem, hisz minden kérésüket megoldottam, problémáikban segítettem, és a könyvelésük folyamatosan rendben volt.

Már fiatal kezdőként könyvvizsgáló keze alá dolgoztam, aki maximálisan meg volt elégedve a munkámmal, így egy idő után már nem voltak kétségei a precizitásom felől. Szerettem csinálni, szerettem dolgozni, mondhatom: inkább már hobbimmá vált. Jó volt az új, még számomra ismeretlen dolgokra is a megoldást megtalálni.

Soha egy ügyfélnek sem mondtam azt, hogy én ezt nem tudom megcsinálni, forduljon máshoz. Mindig elismertem, ha valaminek az ismerete még nem állt rendelkezésemre, de olyankor kértem, hogy adjanak egy kis időt, és megkeresem a megoldást!

Az elmúlt év piaci folyamatai hogyan befolyásolták az Ön vállalkozásának működését? 
Erre nem egyszerű válaszolnom, több okból sem. Részben, mert senkinek nem akarom, hogy kedvét szegje az én véleményem, vagy meglátásom, részben pedig én csak egy kis vállalkozó vagyok, aki nem mérhető a nagyobb könyvelő irodákhoz. Természetes, hogy az erőssebb, masszívabb lábakon álló vállalkozó, ebben a szakmában sem úgy éli meg a piaci folyamatokat, mint egy kis könyvelőiroda tulajdonosa. Ezzel már talán félig meg is válaszoltam a kérdést, hogy igen, az én vállalkozásomat nagyon megviselték az elmúlt évek piaci folyamatai. 

Okát abban látom, hogy egyfelől sok kis vállalkozás tönkrement, végelszámoltuk, felszámoltuk, tehát csökkent az ügyfélszám. Közben felhígult a szakmánk: egyre többen könyvelnek, még sok esetben mindenféle végzettség nélkül is, akár más nevében is, és egyre olcsóbban végzik el a munkát, így már jó ideje nagyobb a kínálat a könyvelői piacon, mint a kereslet. Tehát, nehéz ügyfeleket szerezni. Továbbá a hatóságok olyan nagy fokú adminisztratív terheket róttak ránk, hogy néha már elcsodálkozom, hogy talán nem is könyvelő vagyok, hanem adminisztrátor. Emellett egyre több adónem van, több a bevallási kötelezettség is. Ráadásul nincs még egy ilyen szakma, ahol kis késés miatt is ennyit bírságolnának.

Ki az a személy, aki ebben a szakmában a legnagyobb hatással volt Önre? Hogyan alakította át, befolyásolta az Ön véleményét?
Ahogyan már az előbbiekben leírtam, középiskolai tanárnőm volt az, aki a legnagyobb hatással volt rám. Természetesen ezen kívül vannak a szakmában nagyobb nevek, akiket sokra tartok, felnézek rájuk és követendőnek tartom a példájukat, munkásságukat.

Ha újrakezdhetné, ugyanezt a szakmát választaná?
Ha újra kezdhetném? Nem szeretek visszanézni a múltba, és az újra kezdés is mindig az előzményeken múlik. Ha ugyanígy alakulna az életem, és ugyanez a tanárnő tanítana, valószínűleg eszembe sem jutna mást választani! De hisz ehhez értek, ezt tudom megfelelően, jól csinálni... miért is választanék mást? Biztosan ugyanezt választanám!

A Diamond-Platinum Számviteli és Tanácsadó Kft. 2010 óta regisztrált tag a Konyvelok.hu oldalon.

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ