A legfontosabb, hogy mindig jó tanácsokat tudjunk adni

Bálintné Andrea idén hozta meg a döntést: 30 éves szakmai múlttal a háta mögött feladja alkalmazotti státuszát és önálló vállalkozást hoz létre. A Konyvelok.hu riportja.

Ön szerint mi jellemez egy ideálisan működő könyvelőirodát?

Nagyon fontos szempontnak tartom, hogy annyi ügyféllel foglalkozzunk, amennyit időben, minőségben a legjobb szakmai tudásunk szerint el tudunk látni. A túlvállalás senkinek nem jó. Feszültséget, kapkodást ezáltal nagyobb hibázási lehetőséget von maga után, az ügyfél pedig azt érezheti, hogy magára van hagyva. Nagyon fontosnak tartom a folyamatos tájékoztatást, ügyfélbarát nyelven, nem a törvény szövegének szószerinti ismertetését. Ez érvényes a folyamatban lévő napi ügyekre és a folyamatos változásokra is. Éppen ebből kifolyólag nagy jelentősége van a saját szakmai továbbképzésnek, vagyis hogy minél informáltabbak legyünk és jó tanácsokat tudjunk adni.

Lényeges még, hogy hagyni kell az ismertetett alternatívák közötti választást. Persze segíteni lehet abban, hogy egy-egy döntés milyen kihatással lehet a vállalkozás jövőjére.

Milyen lényeges változások történetek az elmúlt évek során mind szakmai, mind pedig ügyfélszerzési vagy akár ügyfélkezelési szempontból ahhoz képest, mint amikor a szakmai karrierje elindult?

Rengeteget tanultam, és persze tanulok. Megszereztem a gazdasági mérnöki diplomámat, jogi javadalmazási szakokleveles másoddiplomát, adótanácsadói és adószakértői végzettséget a korábbi mérlegképes könyvelői mellé. 

Ez év júniusáig tevékenységemet munkaviszony mellett folytattam, ami rengeteg időmet vett így el. Ezért úgy határoztam, hogy feladom gazdasági igazgatói állásomat és a magam urává válok. Így több időm van az ügyfeleimre, arra tudok több időt fordítani, amit fontosnak tartok. Ezek jelentős változások az elmúlt évekhez képest.

Ügyfélszerzés tekintetében én azt tapasztalom, hogy ajánlás útján veszik fel velem a kapcsolatot, hirdetés alapján eddig csak egy-két megkeresésem volt.

B-L Alhambra Ec. könyvelői interjú

A könyvelőiroda által elért eddigi eredmények milyen belső motivációt adtak az Ön számára?

Mint említettem, ez év júniusában indítottam be főállásban saját vállalkozásomat, amely lassan eléri az általam elfogadhatónak tartott ügyféllétszámot. Nem kívánok több vállalkozással foglalkozni, mint amit időben, a határidők pontos betartása mellett, egyedül képes vagyok ellátni.

Mivel nem is gondoltam volna, hogy év közben sikerül ezt megvalósítanom, ez mérhetetlen örömmel és rengeteg energiával tölt fel. Az ügyfeleim által közvetített bizalom nagyon fontos számomra. A szakmában eddig eltöltött 30 év, ami alatt jó pár ellenőrzésen estem át, azt erősíti bennem, hogy jó az irány, amerre tartok. Ebből pedig az következik, hogy elégedettek az ügyfeleim. 

Milyen tipikus problémákkal találkozik, ami az ügyfél-könyvelő kapcsolatot érinti?

Ilyen a nem megfelelő kommunikáció. Fontosnak tartom, hogy az ügyfelek az egyéb forrásokból származó információt beszéljék meg szakemberrel. Sokkal egyszerűbb egy félreértést kezelni, mint annak következményeit. Minden kérdés fontos!

Ha az ügyfél érzi, hogy foglalkozunk az őt érintő problémával, akkor bizalommal fordul hozzánk a jövőben is. A jó együttműködés feltétele, hogy mindenki azt kapja, amit szeretne, és a vállalkozás így helyes úton tud haladni. A legtöbbször azt hallom panaszként máshonnan, hogy az anyagot ugyan lekönyvelték, de semmiféle tanácsot nem kapnak a jó gazdálkodás és az adóoptimalizálás területén.

A jelenlegi helyzet mennyire érezteti hatását a könyvelőiroda működésében? 

Igazából én nem érzem a hatását, mint könyvelőiroda. Ennek lehet oka az is, hogy kisebb ügyfélkörrel dolgozom. A jogszabályok állandó változása az, amit figyelemmel kell most követni, hogy a kínálkozó könnyítő lehetőséget ne hagyjuk elveszni. Ez egy kicsit időigényesebb.

A B-L Alhambra Ec. 2017 óta tagja a Könyvelők.hu-nak, Bálintné Andrea a könyvelőiroda alapító tulajdonosa.

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ