Az egyéni vállalkozók könyvelése egy teljesen más világ

Szabóné Mónika már több mint 18 éve szinte kizárólag csak egyéni vállalkozóknak könyvel. Szerinte a legfontosabb, hogy az ügyfelei ténylegesen megértsék a rájuk vonatkozó jogszabályokat, így mindent gyorsan meg tudjanak beszélni.

1, A legtöbb könyvelőiroda specializálódik valamilyen területre, amelyben idővel elmélyed. Ez az Ön esetében is így alakult? 

Igen, nekem az évek folyamán úgy alakult, hogy főleg egyéni vállalkozóknak könyvelek. Az ügyfeleimnek kb. 90-95%-át ők teszik ki. Sok-sok évvel ezelőtt egyre többször futottam olyan ügyfelekbe, akik arról panaszkodtak, hogy a könyvelőirodák nem akarnak egyéni vállalkozókkal foglalkozni. Akkor döntöttem úgy, hogy én nem fogom elküldeni ezeket az embereket. Sajnos az egyéni vállalkozók könyvelését, adatszolgáltatásait, bejelentési kötelezettségeit a mérlegképes könyvelői tanfolyamon még érintőlegesen sem tanítják. Így igazából csak az a könyvelő tudja az egyéni vállalkozókat megfelelően könyvelni, akik veszik a fáradságot, hogy saját magukat képezve, saját maguk álljanak neki átolvasni, értelmezni az összes idevonatkozó törvényt. Számtalanszor tapasztaltam, hogy ha olyan helyről jön át hozzám ügyfél, ahol főleg cégek könyvelésével foglalkoztak, hiányos vagy kifejezetten rossz a könyvelés, mert kettős könyvvitelben gondolkoznak. Ez egyéni vállalkozók esetében nem jó. Rájuk más szabályok vonatkoznak. Én vettem a fáradságot és alaposan áttanulmányoztam az idevonatkozó jogszabályokat, törvényeket stb. Most már 18 éve szinte csak egyéni vállalkozóknak könyvelek. 

2, A kötelező továbbképzéseken túl vezetőként tréningezi magát valamilyen módon?

Természetesen! Különböző könyvelői fórumokon, oldalakon regisztrálva vagyok, ahol a folyamatosan felmerülő problémákat szinte azonnal meg tudjuk beszélni. Mivel a könyvelői szakmában állandó a változás, így azokra mindig figyelni kell.

3, Milyen típusú munkák rejtik magukban a legnagyobb kihívásokat a könyvelés során? 

Fontos, hogy az ügyfeleimnek úgy tudjam elmagyarázni a törvények, jogszabályok halmazát, hogy ők is megértsék a rájuk vonatkozó részeket. Ez sokszor nagyon nehéz, mivel ők mással foglalkoznak, ami nekem teljesen természetes, az nekik kész rémálom. Ezért mindig törekszem arra, hogy érthető módon, példákkal magyarázzak. 

4, Ha alkalmazottat keresne a vállalkozásához, akkor mi alapján mérné fel, hogy leendő munkatársa mennyire alkalmas a rá váró feladatokra? 

Az attól függ, hogy mihez keresnék munkatársat. Ha a kezem alá kéne dolgozni, akkor a pontos, precíz munka elengedhetetlen (pl. számlák összerakása, lefűzése). Nem szeretem, ha káosz van az asztalon, mert ha véletlenül egy ottmaradt számla egy másik ügyfelem anyagába kerülne bele, az nagy bajt okozhatna. Ha könyvelőt keresnék, akkor nyilvánvalóan a végzettség is fontos lenne. 

5, Megvannak Önben a jövőre vonatkozó tervek, célkitűzések a könyvelőirodát illetően? Vagy inkább hagyja, hogy megtalálják az új ötletek? 

Igen, szeretném még továbbfejleszteni (növelni) az ügyfeleim létszámát, ami már valószínű, hogy alkalmazottat is igényelni fog, de szívesen vállalom az ezzel járó többletmunkát.

(Adatlap a Könyvelők.hu-n: http://konyvelok.hu/szaknevsor/szabone-monika)

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ