Egy könyvelőiroda úgy végzi a dolgát, mint egy jó házvezető

Tiszai Tímea nem könyvelőnek készült, mégis úgy alakult, hogy a saját vállalkozása könyvelését követően irodát nyitott. Azóta több évtizedes szakmai tapasztalatot halmozott fel.

Mindig is könyvelő akart lenni és tudatosan készült erre a pályára?

Nem. Édesapám szerette volna, ha közgazdaságiba megyek és mondjuk könyvelő leszek. Én meg azt mondtam, hogy soha. A könyvelőknek nagy a fenekük, kövérek, állandóan tintás a köpenyük, és az a szörnyű könyökvédőjük sohasem látszik tisztának. Megjegyzem, hogy nagymamám és édesanyám is könyvelő volt. Édesapám megélte 4 gyermekem születését, de hogy könyvelő lettem, azt nem. 

Mik voltak a fő pontok a karrierjében, amiknek köszönhetően eljutott idáig? 

Matek – fizika szakos gimis voltam. 25 fiú közt három lányból az egyik. A fiúk azt mondták, hogy a számítógépé a jövő, hát elhittem, mentem a számítógép felé. Ekkor 1974-et írtak. Programozó, információ rendszerszervező, folyamatszervező lettem, gyerekek mellett tanultam.

Nem akartam karriert építeni. Szerencsés voltam. Az uramnak voltak céljai, cselekvésre is képes volt. Így én lettem a családban az írni-olvasni-számolni tudó, ő meg a célok kitűzője, szervezője és nagybani végrehajtója. Én pénzügyi terveket csináltam, osztottam, szoroztam, cash-flow, likviditás, szolvencia, na meg a családanyai teendők. A cégtörvény megjelenése után a 136-odik kft a miénk volt. A fő tevékenységünk gyógynövények, zöldségek-gyümölcsök termeltetése, feldolgozása. Na, ennek a cégnek lettem könyvelője. A könyvelőiroda csak a mezőgazdaság, a feldolgozóüzemek megszűnésekor/tönkretétele után indult, 2000 környékén.

Ki tudna emelni valamit, amire a legbüszkébb a könyvelőiroda kapcsán? 

Hmmm… a büszkeség és a könyvelőiroda fogalmai, nekem nem hoznak kapcsolódást. A büszkeség kiemelkedő teljesítmény esetén lehetséges. Büszke vagyok, ha látom a 4 gyermekem, családjaikat és a 10 unokám. Ha látom tudásukat, eredményeiket, fejlődésüket.
Egy könyvelőiroda meg végzi a dolgát, mint egy jó házvezető, szakács, vagy takarító. 

Tiszai Tímea interjú

Inkább elégedettséget érzek, amikor egy-egy feladat megoldását, megszervezését milyen – saját elvárásaimnak megfelelően – jól és gyorsan megoldottam. Roppant elégedett vagyok, hogy számítástechnikai tanulmányaim milyen nagy segítségemre vannak a jelenben. Hogy a mesterséges intelligencia használatára képes vagyok. Hogy a programozóknak, fejlesztőknek ötleteket tudok adni. Hogy saját cégeimen/vállalkozásaimban tanultam meg a vállalkozások csínját-bínját. Elégedett vagyok, amikor érzem, hogy a vállalkozó rájön, hogy nem egy plusz kiadás vagyok, akit az állam rálőcsöl a vállalkozására, hanem egy hasznos „társ”. 

Használja vállalkozásként a közösségi médiát? Ha igen, milyen kérdésekben támaszkodik rá? 

Magam hirdetésére nem használtam. A Konyvelok.hu-ra a gyerekeim utasítására regisztráltam, hogy a kor megköveteli az internetes megjelenést. 

Amikor kitaláltam, hogy „könyvelőiroda” leszek, egy éven keresztül, folyamatosan, nagy, keretes újsághirdetésben kerestem ügyfeleket. Egy sem jött. Megtapasztaltam, hogy na, ebből a szakmából nem a hirdetések miatt fogok megélni. Szakmai ügyekben azonban majd minden csoportnak a tagja vagyok, akik hasznosat, érdekeset tudnak mondani.  

Tiszai Tímea interjú

Az Ön meglátása szerint mennyire lehet partneri kapcsolatról beszélni a könyvelőiroda és az ügyfelek között? Az Ön esetében hogyan alakult ez?

Nagyon érdekes a bizalom kialakulása. Ha nem sikerül, akkor válunk. Ez gyorsan kiderül. És ez az egyszerűbb eset. Volt egy induló vállalkozó (kft), aki közölte, hogy „na, nem, a bankot azt nem adom oda, ahhoz mi köze Timi néninek?”,  „majd én elmagyarázom az Apeh-nak” hajtogatta az ügyvezető. Persze mosolyogva elküldtem. 

Ha meg kialakul a bizalom, akkor holtomiglan-holtodiglan együtt vagyunk. Én - sajnos - megélem a vállalkozások minden baját, mintha az én vállalkozásom lenne. Például, ha borul a fizetési képessége, akkor is könyvelem, hátha helyre tudjuk állítani. Mint egy párkapcsolat: egyszer fenn, egyszer lent. Azért nem dobom ki a partneremet/társamat/barátomat, mert mondjuk átverte egy másik vállalkozás, vagy mert törvényi változásból eredően válsághelyzetbe került. Eddig jó volt, mert tudott fizetni, most ne segítsek neki? Nem is váltam még el haraggal, veszekedéssel senkitől. 

Az ATZ Szolár Kft. 2016 óta tagja a Könyvelők.hu-nak.

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ