Arra is ügyelni kell a könyvelőnek, hogy ne vállalja túl magát

A BALANCE könyvelés két éve a nulláról indult, mostanra stabil vállalkozássá fejlődött. Az alapító Rajki Csanáddal a Konyvelok.hu készített interjút.

Hogyan emlékszik vissza arra az időszakra, amikor a vállalkozása elindult? Mennyire ment gördülékenyen az első időszak? Mik voltak a nehézségek akkoriban?

2018 végén született meg az a döntés, hogy az addig megszerzett tapasztalatot, tudást egy saját vállalkozás keretein belül is kamatoztassam. Azért csak más, ha az ember a saját kis vállalkozását építgeti. Előtte 12 évig dolgoztam a közigazgatásban és 3 évig a vállalkozási szektorban. A vállalkozás teljesen a nulláról indult, egy laptoppal és egy „árva” ügyféllel. Gyakorlatilag mostanra mondhatom el, hogy az első szakasz lezárult. Két év alatt sikerült kialakítani azt az ügyfélkört, amely biztos alapot nyújt a jövőbeni fejlődésre. Amiben természetesen nagy segítséget jelentett a Könyvelők.hu szolgáltatása, mert az ügyfeleim 30%-a így talált rám.

Talán a legnagyobb kihívást az idővel való gazdálkodás jelentette, jelenti. Kétgyermekes apukaként és egy főállás mellett piszok nehéz volt megtalálni az egyensúlyt. Ugye azért arra is kényesen ügyelni kell egy könyvelőnek, hogy ne vállalja túl magát, mert annak az ügyfél fogja kárát látni. Mostanában egyébként egyre többet találkozom ezzel a jelenséggel.

Rajki Csanád - könyvelői interjú

Az Ön vállalkozása által nyújtott szolgáltatások közül melyik tevékenységet emelné ki?

Igazság szerint a szolgáltatás, amit az ügyfeleknek nyújtok, a „klasszikus” számviteli tevékenység, üzletviteli tanácsadással kiegészítve. Szeretek az ügyfeleimmel folyamatos, napi kapcsolatban állni, meghallgatni tapasztalataikat, átbeszélni az előző időszak eseményeit. A felgyorsult gazdasági környezet megköveteli a könyvelőtől is, hogy ne csak „papírgyűjtőként” funkcionáljon, akinek egy hónapban egyszer leadják a bizonylatokat és ebben kimerül az ügyféllel való kapcsolattartása. A másik fontos szempont, hogy az online tér növekedését a könyvelési tevékenységnek is követnie kell, ezért olyan technikát, programokat használunk, amelyek megkönnyítik, felgyorsítják a mindennapi munkavégzést mind az ügyfélnek mind a könyvelőirodának.

Az Ön városában, Hódmezővásárhelyen nagy a verseny a könyvelői szakmában?

Igen, eléggé telített a piac. Ugye ez egy bizalmi szakma, ami csak akkor tud működni, ha megvan a kölcsönös bizalom ügyfél és könyvelő között. Ezért nehezebb a már működő vállalkozásokat megszólítani. Ezért jelent nagy segítséget a könyvelők életében a Konyvelok.hu portál szolgáltatása, mert összekapcsolja a szükségletet a kínálattal. A másik fontos „hirdetési felület” a könyvelők számára a vállalkozók egymás közötti információ átadása, „szájhagyomány”.

Köszönjük a megerősítést. Ön szerint melyek a legjobb szakmai információforrások napjainkban, amelyek ténylegesen információval segítik a könyvelési munkát?

Rengeteg információ kering a interneten, gyakorlatilag minden kérdésünkre megkapjuk a választ. Viszont egyben ez is jelenti a veszélyt, hogy ezeket a tartalmakat szelektálni tudjuk és csak olyan forrásból származó információra támaszkodjunk, amely rendelkezik a szükséges szakmai háttérrel. Vannak olyan szakmai online oldalak, folyóiratok amelyek folyamatosan követik a jogszabályok változásait. Azt gondolom, hogy ezekből a forrásokból nyerhetjük a legpontosabb információt.

A jelenlegi COVID-os helyzet mennyire érezteti hatását a könyvelőiroda működésében?

Szerencsére elmondható, hogy visszaesés eddig nem volt tapasztalható sem a tavaszi, sem a mostani pandémiás időszakban. A vállalkozók is a túlélésre játszanak, hiszen nincs más választásuk. Ebben a nehéz helyzetben is megtalálják azokat a lehetőségeket, amelyekkel fent tudják tartani a vállalkozásukat. Úgy vettem észre, hogy segítséget jelentenek a szektorban megnyitott állami források, támogatások akár a vállalkozássá válásban, akár a működés támogatásában. Persze vannak, akik úgy döntöttek szüneteltetik tevékenységüket, viszont a fiatalok vállalkozóvá válását segítő támogatások hatására egyre több új vállalkozás is alakult. Ugye ebben az esetben az lesz a nagy kérdés, hogy a projektidőszak végén is működőképesek lesznek-e ezek a vállalkozások.

A BALANCE Könyvelés 2018 óta tagja a Konyvelok.hu-nak. 

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ