A mesterséges intelligencia digitális asszisztenssé válik
- 2024. december 17.
Könyvelő interjúk
Király Réka a pályaválasztáskor nem gondolta, hogy könyvelő lesz, de előbb-utóbb a számvitel legkedvesebb tudásává vált. A Konyvelok.hu interjújában szó esik a szakma kihívásairól, a vállalkozásépítés izgalmairól és arról, hogyan segíti a mesterséges intelligencia a könyvelők munkáját.
Tudatosan készült a számviteli pályára? Könyvelőnek tanult?
Amikor középiskolai jelentkezés előtt álltam, még nem tudtam biztosan, milyen pályát szeretnék választani. Számtalan lehetőség érdekelt, de a könyvelés egyáltalán nem szerepelt a terveim között. Ennek ellenére egy közgazdasági szakközépiskolába nyertem felvételt, ahol az ügyvitel tantárgy keretében találkoztam először a számvitellel. Ahogy jobban megismertem ezt a területet, egyre inkább elkezdett érdekelni. A tantárgy annyira magával ragadott, hogy hamarosan versenyeken is részt vettem, és az érettségit is ebből a tantárgyból tettem le. Ez az élmény megerősített abban, hogy jó úton járok, így tudatosan folytattam tanulmányaimat ebben az irányban. A versenyek, a folyamatos fejlődés, és a szakmai sikerek tovább mélyítették a számvitel iránti szenvedélyemet. Minél többet tanultam, annál jobban megszerettem ezt a szakmát, amely nemcsak logikus gondolkodást, hanem pontosságot és felelősségteljes munkát is igényel. Ez az út vezetett ahhoz, hogy ma könyvelőként dolgozhatok – egy olyan szakmában, amit nemcsak értek, hanem igazán szeretek is.
Idén alapította meg társával a saját könyvelőirodáját. Milyen sikereket értek el az indulás óta?
Hosszú út vezetett addig, amíg meghoztuk a döntést, hogy saját vállalkozást indítsunk a társammal. Az a fordulópont érkezett el, amikor már nem tudtam tovább nézni, hogy sok könyvelőiroda kizárólag a mennyiségre fókuszál, és a minőség a háttérbe szorul. Úgy éreztem, hogy lehet ezt másképp, ügyfélközpontúan és valódi értéket teremtve végezni.
A vállalkozásunkat áprilisban indítottuk el, és már az első hónapokban egyre több megkeresést kaptunk. Ügyfeleink közül sokan korábban is elégedettek voltak velem, amíg más irodákban dolgoztam, így nem volt kérdés számukra, hogy megkeressenek bennünket. A növekedést ajánlásokkal értük el.
Ügyfeleinkkel szoros kapcsolat ápolunk, ami nemcsak a szakmai bizalmat erősíti, hanem a hosszú együttműködéseket is támogatja. Számunkra ez a személyes kapcsolat és a minőségi szolgáltatás az, ami igazán értékessé teszi a munkánkat. Hisszük azt, hogy az ügyféllel nem csak könyvelői nyelvezeten lehet beszélgetni, amiből nem ért egy szót sem, hanem érthetően magyarázunk neki és tanácsokkal látjuk el. Ez az alapelv, amit a vállalkozásunkban minden nap képviselünk.
Van a vállalkozásának olyan szolgáltatása, amely kevéssé jellemző a többi könyvelőirodára? Jár valamilyen előnnyel egy "ritka" szolgáltatás fenntartása?
A könyvelés mellett mindig is arra törekedtünk, hogy szélesebb körű támogatást nyújtsunk ügyfeleinknek. Az évek során azt tapasztaltam, hogy sok vállalkozásnál hiányoznak a jól kiépített szervezeti folyamatok, ami hosszú távon akadályozza a hatékony működést. Ezért hoztuk létre a szervezetépítési szolgáltatásunkat, ahol a tapasztalatainkat használva segítünk ügyfeleinknek rendszerezni a működésüket. Számos különböző vállalkozást láttunk már, így tudjuk, milyen megoldások működnek, és hogyan lehet egy céget átláthatóbbá tenni.
A folyamat során közösen alakítjuk ki a szervezet felépítését, valamint a belső és külső kommunikációs stratégiákat. Célunk, hogy ügyfeleink vállalkozása ne csak működjön, hanem fenntarthatóan fejlődjön is, így ez számukra nagy előny más vállalkozásokkal szemben. Ez a komplex szemlélet az, ami megkülönböztet minket más irodától, és ügyfeleink szerint éppen ezért értékes velünk dolgozni.
Mi a legnagyobb kihívás egy könyvelőirodának ebben az évben? Kiemelkedik valamelyik változás, ami a többinél jelentősebben befolyásolja a működést?
- Digitális átállás és NAV-követelmények: az elektronikus számlázásra és az adatszolgáltatásra vonatkozó szabályok szigorodnak. Az online adatszolgáltatási rendszerek (pl. Online Számla rendszer) új verziói is állandó felkészültséget igényelnek.
- Adótörvények változása: Magyarországon gyakran változnak az adózási szabályok, például az áfa, a társasági adó vagy az szja szabályai. Az új előírások nyomon követése és helyes alkalmazása folyamatos kihívás.
- Automatizáció: egyre több könyvelési folyamatot lehet automatizálni, ami növeli a hatékonyságot, de az irodáknak alkalmazkodniuk kell ezekhez a technológiákhoz (pl. mesterséges intelligencia, adatfeldolgozó szoftverek).
- Kiberbiztonság: az ügyfelek adatainak védelme kritikus fontosságú, különösen a GDPR előírásainak betartása miatt. A növekvő kiberfenyegetések további kihívásokat jelentenek.
- Növekvő ügyféligények: az ügyfelek elvárásai az azonnali adatszolgáltatásra és a személyre szabott szolgáltatásokra egyre nagyobbak.
- Piaci verseny: az árverseny és az új belépők (akár külföldi cégek) nehezíthetik a piacot.
Az egyik legfontosabb tényező a mesterséges intelligencia és az automatizáció térnyerése. Ez egyrészt lehetőséget kínál a hatékonyság növelésére, másrészt nyomást gyakorol a könyvelőirodákra, hogy lépést tartsanak a technológiai fejlődéssel. Emellett a magyarországi adórendszer digitalizációja is folyamatos alkalmazkodást kíván.
Ön szerint a mesterséges intelligencia mennyire lesz képes a jövőben segíteni a könyvelők munkáját?
A jövő könyvelői kevesebb időt fognak fordítani adminisztrációra, és inkább tanácsadói, stratégiai partnerek lesznek ügyfeleik számára. A mesterséges intelligencia egyfajta „digitális asszisztenssé” válik, amely gyors és pontos támogatást nyújt, de az emberi szakértelem továbbra is kulcsfontosságú marad.
Az Adókapitány Kft. 2024 óta tagja a Konyvelok.hu-nak.