Állandóan résen lenni, ugrásra készen állni

Tokai Katalinnal, a 3H Info-Kontó ügyvezetőjével készítettünk személyes vonatkozásokkal teli interjút. Az is kiderül, hogyan töltődhet fel egy könyvelő a munkahét végeztével.

Mi ragadta meg a könyvelői szolgáltatásban, amiért később ezt a hivatást választotta?

Gimnazistaként nyári munkán egy budapesti IKV-nál dolgoztam egy hónapot és ott láttam – akkor még kézi megoldású – könyvelést. Akkor még nagy indigókkal meg kartonokkal csináltuk az egészet. Elvarázsolt a dolog teljesen, ám ennek ellenére idegenvezetőként érettségiztem. Később úgy alakult a sorsom, hogy lakóhelyem sportegyesületének adminisztratív dolgait kellett igazgatnom. Akkor naplófőkönyvet kellett vezetnem, hogy csak állva tudtam végezni, mert nagyobb volt, mint az íróasztalom. Fantasztikus és kicsit misztikus dolog volt ez számomra. Úgy döntöttem, többet szeretnék erről tudni, nem csak amit a könyvekben elolvastam, így elvégeztem a mérlegképes könyvelői tanfolyamot. Az iskola során az új tudással felvértezve még jobban tetszett ez a szakma és véglegesen beleszerettem.

Hiszem, hogy ezt a munkát jól csak az tudja végezni, aki igazán szerelmese ennek. Az állandó változások, újdonságok nem engedik, hogy az ember elpuhuljon, itt állandóan résen kell lenni, ugrásra készen állni. Nekem ez is nagyon tetszik, nem hiszen, hogy egy állandó, monoton munka megfelelne számomra.

Milyen típusú munkák rejtik magukban a legnagyobb kihívásokat a könyvelés során?

A könyvelésben az a legnagyobb kihívás, hogy a szabályok ismeretében és tudatában az ügyfél legnagyobb megelégedettsége mellett tudjuk végezni a munkánkat. Mi az ügyfelet szolgáljuk, ám a szabályokat is be kell tartanunk. Legnagyobb kihívás ez, ennek a kettőnek az összehangolása, mert ugye az ügyfél egyszerű, gyors, és helyenként olcsó megoldást akar, viszont a szabályok nem mindig engedik ezt meg. Kényes egyensúlyt kell teremteni e kettő között.

Ki tudna emelni valamit, amire a legbüszkébb a könyvelőiroda kapcsán?

Talán két emlékezetes esetet: Az elsőben egy egyéni vállalkozó könyvelését kellett helyretennünk, mert előző könyvelője kissé furcsán értelmezte a jogszabályokat. Azt mondta ügyfelemnek, hogy a beszerzései áfáját ne vonják le a fizetendő áfából, mert abból ellenőrzése lehet. 5 évet tudtunk önrevízióval javítani és az ügyfélnek több millió forintos visszatérítése keletkezett.

A másik eset szintén egyéni vállalkozásról szól, aki eddig kétszer ment el tőlem azért, mert pillanatnyi anyagi helyzete miatt sokallta havi könyvelési díjamat. Háromszor jött vissza, mert minden esetben volt valami gondja. Kapott büntetést, elrontották a bevallásait, nem intézték el neki a táppénzét. Ma is az ügyfelem és erre büszke vagyok.

Milyen tipikus problémákkal találkozik, ami az ügyfél-könyvelő kapcsolatot érinti?

A különböző médiákban időnként felmerülő félretájékoztatások nagyon sok kárt tudnak okozni. Az ügyfél elhiszi, amit a tv-ben lát, rádióban hall, így néha nagyon nehéz megváltoztatni az ügyfél véleményét és elhitetni, hogy az úgy nem jó.

A másik nagyon nagy probléma az, hogy az ügyfelek nagyon árérzékenyek. Évek óta nem tudok árat emelni, egy pár száz forintos különbség miatt is képesek könyvelőt váltani.

Nagyon sokszor csak utólagosan jut tudomásomra olyan változás, amit az ügyfél végrehajtott és fontos lett volna előtte megbeszélnünk. Kevés az olyan ügyfél, aki előre kikéri könyvelője véleményét a változásról.

A könyvelőiroda szinte egy non-stop vállalkozás, az ügyfeleknek bármikor szüksége lehet a segítségre. Ön a vállalkozása mellett hogyan valósítja meg a kikapcsolódást?

Úgy alakítottuk ki nyitva tartásunkat, hogy pénteken rövid napunk van, így viszonylag korán végzünk. Párommal szeretünk kempingezni, így felkötjük a lakót és irány valamelyik közeli termálkemping. Szerencsére van néhány belőlük és így egy jó kis fürdőzés, pihenés teljesen ki tud kapcsolni még akkor is, ha közben –néha-néha- azért még dolgozni is kell. Hiszen ilyenkor is velem van a laptopom és ha az ügyfélnek gondja van, állunk rendelkezésére.

3H Info-Kontó Kft. Interjú

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ