Hogyan tanulhatom meg az IFRS-t?

Új lehetőségeket nyit a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standard (IFRS) ismerete a mérlegképes könyvelőknek, és most lehetőség nyílt egy izgalmas tanulási módra is.

A véletlen hozta össze az első online IFRS kurzus oktatóját a Könyvelők.hu szerkesztőségének munkatársával. A közös téma, a könyvelők helyzete pedig gyorsan arra irányította a beszélgetést, hogy kiderüljön: Farkas Krisztina épp egy teljes vizsgafelkészítő kurzust hozott létre, mérlegképes könyvelők számára.

Krisztina maga is mérlegképes könyvelő, közgazdász végzettséggel. A Könyvelők.hu-nak nem tagja, ugyanis az utóbbi években szinte teljesen a könyvelői képzésnek szenteli idejét. Elméletben és gyakorlatban is alaposan beletanult az IFRS alkalmazásába és ebből a tudásból az elmúlt évben létrehozott egy több mint 500 leckéből és 40 órányi videós kurzusból álló, nagyon magas minőségű tananyagot. Ezt egyébként bárki megvásárolhatja és megtanulhatja, de itt jön a jó hír:

Megállapodtunk, hogy a Könyvelők.hu előfizetői egyedi kedvezményt kapnak, ha meg szeretnék venni.

Mivel sehol máshol nem kínálnak kedvezményt ehhez, ezért ez az árcsökkenés páratlan (és már előre megsúgjuk: jelentős!) lesz.

Hogyan tovább?

Farkas Krisztinával készítünk egy interjút, hogy a Könyvelők.hu tagjai megismerhessék, mint szakember és oktató. Ez néhány nap múlva jelenik meg (a Facebookra is kitesszük majd a hírt).

Ezt követően vagy ezzel egyidőben hirdetjük meg a kedvezményt is, amelyet Krisztina felajánlott. Akit tehát érdekel az IFRS elsajátítása, néhány napon belül olyan lehetőséggel találkozik majd a Könyvelők.hu-n, amely egyelőre páratlan az egész országban.

Hogyan tanulhatom meg az IFRS-t?

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ