Egy könyvelő kereső tanulságos tapasztalatai

Ajánlatkérői visszajelzésként kaptuk az alábbi sorokat, amelyeket most érdemi változtatás nélkül oszt meg a Konyvelok.hu. Vajon sokan csinálják így?

A levelet változtatás nélkül közli szerkesztőségünk, mert úgy gondoljuk, a könyvelők számára is érdekes lehet látni, hogyan gondolkodnak a "túloldalon" az ajánlatkérők.

Kedves Könyvelők.hu!

Megtaláltam a könyvelőt, amelyben a közreműködésüket ezúton is köszönöm. Egyben szeretném megosztani néhány tapasztalatomat, amelyet a könyvelő keresése közben szereztem.

Kettéváló vállalkozásom egyik felének Budapest északi részén kerestem könyvelőt. Korrekten kitöltöttem az űrlapot, mert már előre tudtam, hogy nagyjából mekkora forgalomra számíthatok a következő évben. Sajnos nem jöttem rá, hogy a szöveges részben érdemes lett volna legalább egy mondatot írni a tevékenységről (ami háztartási szerviz-szolgáltatás), így néhány esetben félreértést okozott, hogy alvállalkozókkal vagy alkalmazottakkal dolgozunk-e. A cégünk székhelyétől 5 km-es körben kerestem, és ebbe több mint 60 könyvelő is beleesett. Végül 3 nap alatt 16 ajánlatot kaptam.

Az ajánlatok összességében nagyon figyelmesek és korrektek voltak, de mégis szeretnék kiemelni néhány kirívó esetet.

Az ajánlatok többsége nagyjából azonos vállalási díjat tartalmazott, azonban volt közöttük kettő rendkívül magas ajánlat is, amelyek több mint háromszorosan meghaladták az általam előre megbecsült összeget. Volt ezenkívül három olyan ajánlat, amely annyira alacsony összeget tartalmazott, hogy az átlagos díj fele körül lehettek, értelmes emberben a félreértés gyanúját keltve. Az alacsony ajánlatok egyike egyébként úgy születhetett, hogy az ajánlati árból kimaradt egy számjegy. Én ezeket a kilógó értékű ajánlatokat eleve nem vettem figyelembe a döntésemkor, így már csak 11 ajánlat közül kellett választanom.

Sokan csatoltak bővebb információt (pl. külön prospektust vagy az ajánlattal összemásolt cégbemutatót) az ajánlatukhoz, ami szerintem nagyon praktikus dolog, ezeket mind elolvastam.

Aki nem csatolt, annak annál alaposabban átnéztem a Könyvelők.hu-n megjelenő bemutatkozó oldalát, és ha azon meg volt jelölve saját honlap, akkor arra is átkattintottam. Azért voltam ilyen alapos, mert szerettem volna jórészt szimpátia és pontosság alapján dönteni, és ehhez sok információra volt szükségem. Még egy kis saját táblázatot is készítettem, amiben pontoztam a látottakat.

Sajnos 6 ajánlattevőnél is azt tapasztaltam, hogy csak minimális információ tudható meg róla az interneten keresztül.

Náluk nem volt csatolt prospektus, csak néhány szavas bemutatkozást találtam róluk a weboldalon is. Így őket szintén kizártam a választásból. De hogy dicséretet is mondjak, a többieknél valódi referenciákat láttam, részletes bemutatkozást, képzettséget leíró sorokat és az olvasói kérdések közötti segítségnyújtó válaszokat is. Ezek rögtön bizalmat keltettek bennem.

A fennmaradó 5 könyvelő közül kellett már csak döntenem. Az ajánlati áruk között csak néhány ezer forintos, legfeljebb 12 ezer forintos különbség volt, úgyhogy ez alapján nem akartam döntést hozni.

Inkább azt az utat választottam, hogy a korábban említett pontosabb leírást elkészítettem a vállalkozásomról (csupán 2-3 sorban), és ezt pótlólag elküldtem a számomra szimpatikus 5 könyvelőnek, a honlapon lévő űrlap segítségével. Csak annyit kérdeztem, hogy mindez szolgál-e ebben a szakaszban új információval és módosítja-e az ajánlatot. Erre csak 4 válasz érkezett, de igaz, hogy azok viszont egy napon belül. Egy esetben kiderült, hogy félreértés történt, egy másik esetben pedig az, hogy az észak-pesti iroda most költözik a város másik felére, ezért már nem lenne olyan könnyű kapcsolatot tartanunk. Így maradt összesen 2 könyvelő a listámon, amelyekkel még aznap felvettem a kapcsolatot, hogy szeretnék egy rövid találkozót kérni, amikor megismerkedhetünk.

Mindkét könyvelővel a következő napok egyikére egyeztettem időpontot egy legfeljebb félórás beszélgetésre. A helyszínen megjelenve megismerkedtünk, én pedig elképzeltem magamban azt, mintha az adott könyvelővel dolgoznék már egy éve, és vajon milyen a viszonyunk. Na végül ez alapján döntöttem, a saját megérzésem szerint. Egyébként mindkét személyesen megismert könyvelő szakember szimpatikus volt, mindkettő többedmagával dolgozott, külön irodában, számomra könnyen megközelíthető helyen.

2 héttel az ajánlatkérésem után én letettem a garast a választott könyvelő mellett.

Mindenki másnak a Könyvelők.hu-n keresztül, egyetlen gombnyomással (ahogy felhívták erre a figyelmemet, de magamtól is így tettem volna) elküldtem a „Köszönöm, nem”-et. Ezt az apró gesztust azonban nem éreztem elegendőnek, hogy megköszönjem a könyvelők ajánlatait és a weboldal üzemeltetőjének a munkáját, hát ezért írtam ezt a részletes visszajelzést arról, hogy én hogyan kerestem és találtam könyvelőt az Önök segítségével.

Üdvözlettel és hálás köszönettel:

[a név a szerkesztőségben, de az íróval egyeztetve nem jelentetjük meg]

Egy könyvelő kereső tanulságos tapasztalatai

A cookie-k segítenek minket a szolgáltatásnyújtásban. Szolgáltatásaink használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. További információ