A szakmánk szeretete nélkül nem lehet valaki jó könyvelő

Horváthné Barakonyi Margit programozóból vált könyvelővé és mesélt a könyvelés digitalizációjáról is a Konyvelok.hu riporterének.

Mi ragadta meg a könyvelői szolgáltatásban, amiért később ezt a hivatást választotta?

Nem terveztem azt, hogy könyvelő legyek. Számítástechnikai programozó szakon érettségiztem egy közgazdasági szakközépiskolában, ahol a programozás mellett - az iskola profiljának megfelelően - számvitelt is tanultunk.

Mik voltak a fő pontok a karrierjében, amiknek köszönhetően eljutott idáig?  

Az érettségi után a Simontornyai Bőrgyárban kezdtem dolgozni számítástechnikai előadóként. Itt, a munkámat többnyire a könyvelési osztályon kellett ellátnom, akaratlanul is beleláttam a könyvelés folyamatába és egyre jobban érdekelt. Először az anyagkönyvelésen voltam, majd a pénzügyi könyvelésen és később a főkönyvi könyvelésen keresztül megismertem a teljes könyvelési folyamatot.1996-ban jelentkeztem a Perfekt mérlegképes könyvelő tanfolyamára, amit 1997 nyarán befejeztem. 2003 óta egyéni vállalkozóként könyvelek, illetve rövidebb ideig többször alkalmazott is voltam a vállalkozói lét mellett.

Horváthné Bakonyi Margit - interjú

Ki az a személy, aki ebben a szakmában a legnagyobb hatással volt Önre? Hogyan alakította át / befolyásolta az Ön véleményét?

A mérlegképes könyvelő képzésen a számvitel tanár Baranyai Imréné, akire a mai napig felnézek. Megfogott a szakmai felkészültsége, tudása és a szakma iránti szeretete. A szakma szeretete nélkül nem lehet valaki jó könyvelő.

Annyi kihívásnak kell megfelelni, hogy ezt csak az képes követni, aki elkötelezi magát a szakmának.

Akitől még nagyon sokat tanultam, az Rádinger Julianna, aki a számviteli osztály osztályvezetője volt az első munkahelyemen. Segített abban, hogy a mérlegképes tanfolyamon tanultakat kipróbálhassam és alkalmazhassam  a gyakorlatban is.

Mi a legnagyobb kihívás egy könyvelőirodának ebben az évben? Kiemelkedik valamelyik változás, ami a többinél jelentősebben befolyásolja a működést?

Hogy konkrétan ebben az évben mi, arra nem tudnék válaszolni.

A jövöben (a közeli jövőben) szerintem a digitalizáció jelenti a legnagyobb változást.

Ettől nagyon sokan félnek, pedig bizony jó dolog és képes leegyszerüsíteni a könyvelői munkát. Lehet, hogy mivel az alapvégzettségem programozó, egy kicsit máshogy látom ezt, de a véleményem mindig is az volt, hogy nem kell félni a számítógépektől, az internettől, hiszen ezek a barátaink, ha jól és ésszerűen használjuk őket. 

Ügyfeleimmel többnyire e-mailben  tartom a kapcsolatot, az eredmények átadása is így történik.

A közeljövőben digitalizálni szeretném a könyvelési munka adatrögzítési részét, hiszen ez sok időt elvesz az érdemi munkától (kalkulációk, előrejelzések, tanácsadás).

Horváthné Bakonyi Margit - interjú

Mit gondol, a jövőben mennyire lesz jelentősége a személyes kapcsolattartásnak, ami az ügyfél és a könyvelő viszonyát illeti?

Erre azt kell, hogy mondjam, a kapcsolattartás formája nagy mértékben függ az ügyféltől. A személyes kapcsolattartás elenyésző részben szükséges ma már. Ha az ügyfél csak ezt igényli, akkor viszont mit tehet egy könyvelő? A kapcsolattartás kiválóan megvalósítható e-mail, telefon és internet segítségével.

Az e-mailt én például jobban szeretem, mint a telefont, vagy személyes megbeszélést, mert a szó elszáll, az írás megmarad!

Szolgáltatásaim között szerepel az online könyvelés is, de sajnos az ügyfelek nagy többsége nem meri ezt vállalni.

A Margaréta Könyvelőiroda 2018 óta tagja a Konyvelok.hu-nak.