2018 apró, de bosszantó változásokat hozott a könyvelőknek

Vályiné Berecz Henrietta könyvelőt arról kérdeztük, mit hozott a 2018-as év a könyvelési szakma számára. A Konyvelok.hu interjúja.

Mi a legnagyobb kihívás egy könyvelőirodának ebben az évben? Kiemelkedik valamelyik változás, ami a többinél jelentősebben befolyásolja a működést?

Rengeteg változást hozott ez az év számunkra, könyvelőknek. Tömérdek törvényváltozás, bevallások beadása új felületen. Úgy érezem magam, mint 2006-ban mikor az ÁNYK bevezetésre került. Természetesen semmi sem úgy működik, ahogy kellene. Ezek az apró, ám annál bosszantóbb dolgok nagyban megnehezítik a napi munkánkat. Talán úgy tudnám a legjobban érzékeltetni a változást, hogy régebben a könyvelő valóban könyvelt, ehhez képes a mai könyvelő feladatának csak kevés százalékát teszi ki a könyvelés. A könyvelők feladata, hogy megfeleljen a mai gazdasági szereplők és hatóságok elvárásainak. Ez igen nagy terhet ró ránk, könyvelőkre.

Ön szerint melyek a legjobb szakmai információforrások napjainkban, amelyek ténylegesen információval segítik a könyvelési munkát?

Erre nagyon nehéz válaszolni. Szerintem mindenki számára megvan a kedvenc információforrás, szakanyag, amelynek tanulmányozásától biztonságban érzi magát. Ma már nagyon gyorsan információt tudunk cserélni, megerősítést tudunk kapni online kapcsolattal. Ráadásul ezzel nem kevés időt tudunk megspórolni. Személy szerint nagyon jónak tartom a közösségi oldalon található könyvelői zárt csoportot. Rengeteget tanulhatunk egymástól. Ettől függetlenül számomra nagyon fontos a személyes konzultáció. Elengedhetetlennek tartom a könyvelőknek tartott előadásokat, továbbképzéseket (itt nem a kötelező továbbképzésre gondolok), hiszen ez által tudunk fejlődni.

Mik voltak a fő pontok a karrierjében, amiknek köszönhetően eljutott idáig?

Közgazdasági szakközépiskolában érettségiztem. Akkoriban nem gondoltam volna, hogy valaha is könyvelőként fogok dolgozni, vagy saját vállalkozásom lesz. Az élet valahogy mindig úgy hozta, hogy közel legyek a szakmához, de akkor még ez egyáltalán nem volt tudatos. 2009-ben kaptam meg azokat az impulzusokat, melyek elindították karrieremet. Nagyon érdekes, s néha rögös út volt ez számomra. Rengeteget tanultam az évek során kollegáimtól. Maximalista ember lévén nem szeretek félbe hagyni dolgokat, így 2014-ben megszereztem a mérlegképes könyvelői képesítést. Egy évre rá munka mellett, 2017-ben pedig főállású egyéni vállalkozó lettem. Tudom, hogy ebben a szakmában még nagyon fiatalnak, kezdőnek számítok. Ennek ellenére hiszem, hogy a könyvelőirodákban eltöltött idők, a folyamatos tanulás, és fejlődés, azok az emberek, akik körül vesznek, s támogatnak, egy sikeres könyvelőiroda működését teszik lehetővé.

Ki az a személy, aki ebben a szakmában a legnagyobb hatással volt Önre? Hogyan alakította át / befolyásolta az Ön véleményét?

2009-ben egy egri könyvelőirodába kerültem, ahol először adatrögzítőként dolgoztam. Pár hónap elteltével az iroda vezetője és kollegáim bíztatására kezdtem el jobban elmélyülni a szakma rejtelmeibe. Talán ez indított el azon az úton, hogy ma már vállalkozóként segítem a vállalkozásokat. Természetesen kollegáimtól, tanáraimtól is rengeteget tanultam, akik az eltelt évek alatt segítettek, támogattak.

Önt vállalkozóként mi inspirálja, a vállalkozás működtetése mellett mi motiválja a mindennapokban?

Vállalkozóként a legnagyobb inspiráció az ügyfelek elégedettsége, hogy részese lehetek egy jól működő, folyamatosan fejlődő cég életében. Egy kezdő vállalkozás létrehozása, segítése az első lépésektől az eredményes és sikeres vállalkozássá válásig. Hiszen egy jól működő vállalkozás alappillére egy jó könyvelő. Az ügyfeleim sikere, az én sikerem is egyben.

Vályiné Berecz henrietta

Vályiné Berecz Henrietta 2016 óta tagja a Könyvelők.hu-nak.