Nem titok: a fejlődésben sosem szabad megállni!

Az évtizedes számviteli-szakmai múlttal rendelkező Tóth Ili bepillantást kínált cége, a T-Profit Könyvelőiroda indításának és működtetésének hátterébe és a jövőbeli fejlesztés terveibe. A Konyvelok.hu interjúja.

Honnan indult és hol tart most a vállalkozása?

A vállalkozásom alapítása 2006-ban történt, amikor is több mint 5 éves nagyvállalati számviteli múlttal rendelkeztem már. Könyvelő, majd főkönyvelői gyakorlat, melyet egy Peugeot márkakereskedésben, majd egy budapesti élelmiszer-üzletlánc főkönyvelőjeként, illetve az OTP Faktoring ZRT. alkalmazásában szereztem meg. A szakmai gyakorlat mielőbbi elsajátítása tudatos volt bennem, mivel már évekkel korábban tudtam és terveztem, hogy én a közeljövőben könyvelőirodát szeretnék alapítani és vezetni. Mindig is vonzott a vállalkozói szféra, benne lenni, megélni az alkotás és a kreativitás lehetőségeit. A megszerzett szakmai tapasztalatom alapján pedig a vállalkozóknak segíteni a továbblépésben a siker felé vezető úton.

Az irodát természetesen kezdetben egyedül, majd egy év elteltével részmunkaidős kolléganő felvételével folytattam. Fontos volt számomra, hogy a kollégák mérlegképes és szakmai gyakorlattal rendelkező, önállóan dolgozni tudó tapasztalt könyvelők legyenek. Ezt a tendenciát folytatom ma is, jelenleg négy mérlegképes könyvelő és egyben adótanácsadó képesítéssel is rendelkező kollégákból álló csapattal dolgozunk a vállalkozókért.

Szolgáltatásainkat maximálisan vállalkozó centrikusan végezzük, garanciával, szakmai felelősségbiztosítással. Fontos dolognak tartjuk, hogy a könyvelés túlmutasson a számok rögzítésén és a bevallások elkészítésén. Ügyfélkörünk a gazdaság szinte valamennyi szektorára kiterjed, mely sokrétű szakmai tapasztalatot eredményez. Kollégáink rendszeres kötelező szakmai továbbképzéseken vesznek részt, melyek biztosítják az adótörvények, jogszabályok változásának megfelelő követését.

Tapasztalatunk szerint a sikeres és eredményes számviteli szolgáltatás alapja a valódi ügyfélorientált légkör, mely nem merül ki a munka precíz és szakmailag kifogástalan elvégzésén, hanem annál távolabbra mutat. Célunk, hogy partnereink érezzék, az ő problémáik a mieink is és a megoldást is együtt szeretnénk megtalálni.

Megvannak Önben a jövőre vonatkozó tervek, célkitűzések a könyvelőirodát illetően? Vagy inkább hagyja, hogy megtalálják az új ötletek?

Hitvallásunk, hogy a fejlődésben sosem szabad megállni. Fejleszteni, újítani mindig kell, hiszen a világ is rohamos technikai fejlődésen megy keresztül, nem szabad lemaradni. Ebből a fejlődésből be kell ültetnünk nekünk is bizonyos részt a mi kis vállalkozásunkba. E cél mentén, éppen az idei évben tovább bővítettük a szolgáltatásunkat, és indítottuk el az online könyvelési rendszerünket, persze a hagyományos könyvelési technika mellett párhuzamban működik, hiszen nagyon sok ügyfelünknek fontos a rendszeres személyes konzultáció.

Az online könyvelést egy felhőalapú „Essence” Integrált vállalatirányítási rendszeren keresztül valósítjuk meg,  ami lehetővé teszi, hogy kedves ügyfeleink, mindenféle könyvelési szaktudás nélkül pár óra technikai információ megadása után el tudják sajátítani a rendszer használatát. Majd innentől bárhonnan, bármikor egy felhasználói név/jelszó segítségével interneten csatlakozni tudnak a rendszerhez. Lekérdezhet üzleti jelentéseket, megtekinthet kereskedelmi információkat, a lehetőségek korlátlanok. Úgy gondolom, hogy a naprakész információk, elengedhetetlenek a megfelelő vezetői döntések meghozatalához. A rendszer használatát ajánljuk akár kezdő vállalkozásoknak is, illetve azoknak, akik megfelelő alkalmazotti hátérrel rendelkezve megoldják, hogy ebben az online rendszerben egy előre meghatározott gazdasági esemény listából kiválasztva felrögzítik a cég számláit. De ha a kedves ügyfél ezt nem szeretné, vagy nem áll módjában megtenni, akkor természetesen irodánk végzi el a számviteli feladatok teljes körét (bizonylatok rögzítését is). Viszont az előzőekben jelentős könyvelési díjat megtakaríthat cégének, mivel irodánk adatrögzítési feladatot ebben az esetben nem végez, „csupán” főkönyvelői státuszt tölt be a partner cégnél. Persze a választási lehetőség az ügyfél kezében, és ha ügy dönt, az adatrögzítési feladatokat, irodánk szívesen elvégzi a cége helyett.

Ön szerint melyek a legjobb szakmai információforrások napjainkban, amelyek ténylegesen információval segítik a könyvelési munkát?

Az információs társadalom korát élve a mindennapi életünkre inkább az információdömping a jellemző, mintsem az információhiány. De ez korántsem azt jelenti, hogy a döntéshez, amit egy adott pillanatban hoztunk, tökéletesen informáltak voltunk. Az információk néha nem elég részletezettek, néha túlrészletezettek, és van olyan is, hogy egymásnak ellentmondanak. Több esetben a törvényt hozok képviseletét ellátó szerv sem ad megnyugtató határozott választ egy-egy kérdésben és ez egyes esetekben problémát okozhat.

Alapvetően külső és belső forrásból származó információkkal dolgozunk. Külső forrásból származó információk lehetnek: médiaforrások, szakértő/tanácsadó kollégák, akikkel tapasztalatokat cserélünk, megvitatjuk az adott problémát és a megfelelő megoldást megtaláljuk. Konferenciák rendszeres látogatása, valamint belső forrásból, saját tapasztalat, ami a rendelkezésünkre áll.

Amikor egy új ügyfélnek bemutatja a vállalkozását, akkor milyen előnyöket szokott leginkább kiemelni? Mi az, ami egy feltételezett versenyben feltétlen Ön mellett szól?

Igen, verseny van… A versenyben tudom és látom a vállalkozások túlnyomó többségében a legfontosabb tényező az ár, de a tartalom véleményem szerint ugyan olyan fontos, talán még fontosabb tényezőnek kellene lennie a döntés hozatal során…

Hiszem és gondolom, hogy az alábbi néhány irodánkra jellemző tulajdonság/tény meggyőzi leendő ügyfeleinket, miért is válasszanak minket:

  • magasan képzett kollégák
  • pontos, precíz munka – korrekt áron
  • érthető és kellő időben való kommunikáció
  • felelősségbiztosítás/garancia
  • ingyenes adótanácsadás (szerződött partnereinknek)
  • ingyenes első havi díj (induló vállalkozások számára)
  • ingyenes számviteli szabályzatok elkészítése (szerződött partnereinknek)

Milyen javaslatai vannak a könyvelői munka javítása érdekében?

Bizony a mai számviteli szakmának több kihívásnak kell megfelelnie, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt. Mára már a könyvelési feladatok nem állnak meg a számlák rögzítésénél, majd a bevallások beküldésénél. A mai könyvelő szakmának ennél sokkal komplexebb feladatokkal kell szembesülnie nap mint nap. Nagyon fontos a megfelelő informatikai háttér, a folyamatos jogszabályváltozások miatt a szakmai tudás naprakész fejlesztése. Empátia készség az ügyfelekkel szemben, ügyfélcentrikus szemlélet jelenléte.

Mindemellett fontos dolognak tartom, hogy egy számviteli szakember tartozzon valamely szakmai érdekképviseleti szervhez, mely számos esetben segítheti munkáját.

Az érdekképviselet  sok-sok hasznos, gyakorlati szolgáltatást is tud nyújtani tagjai számára, így biztosítva a munkánk szakmai támogatását.

Többek közt, rendezvényeken való részvétel, online előadások, szakmai iránymutatás zárt levelező fórumokon keresztül, weboldalon kérdés-felelet online megválaszolása, melyek mind-mind hasznos tudással gyarapítják a vállalkozásunkat.

A T-Profit Könyvelőiroda 2011 óta tagja a Konyvelok.hu portálnak