A kitartás öröm formájában hozza meg gyümölcsét

A specializáció és a digitalizáció a jövő útja, mondta a Konyvelok.hu riporterének kérdésére Szilágyi Istvánné Ági, akinek évtizedes szakmai múlt áll a háta mögött.

Úgy tudjuk, hogy Ön nagyon régen készült a könyvelői pályára. Mi ragadta meg a könyvelői szolgáltatásban annyira korán, amiért később ezt a hivatást választotta?

Az igazat megvallva, ez a dolog már nem tegnap kezdődött. Visszagondolva, elsősorban az inspirált, hogy édesanyám hasonló pályát választott, így vonzott a feladat engem is. Tudtam, hogy a könyvelő szakmához elköteleződés és kitartás szükséges és azt, hogy kihívással teli mindennapokra számíthatok, ha ezt a szakmát választom. Sokat és folyamatosan kell majd tanulni, számtalan tapasztalatot szükséges szerezni, hogy igazán jó szakemberré válhassak. Ez a szakma egyrészt sokrétű, másrészt ismétlődő feladatokkal is kell számolnunk. Fontosnak tartom a rendszerszemléletet, a precizitást. 

Idővel a sok befektetett munka megtérül, a kitartás öröm formájában hozza meg gyümölcsét, amikor egy fontos adóhatáridő során látom az adatok egyezőségét, azt, hogy minden időben, hiba nélkül elkészült, néha bonyolult adóbevallások formájában. Ekkor tudhatom, hogy felelősségteljes alkotómunkát végezhettem.

Velocon Kft. könyvelői interjú

Honnan indult és hol tart most a vállalkozása?

Több évtizede egy családi vállalkozás formájában indultunk, de a könyvviteli területet akkor még egymagam képviseltem. A későbbiek során, ahogy nagyobb ügyfeleknek is alkalmam nyílt könyvelést végezni, szükségessé vált kollégák integrálása a munkafolyamatokba. Ekkor azt is megértettem, hogy már nem "jó könyvelőről" szól a történetem, hanem "jó könyvelő cégről", minőségi számviteli szolgáltatóról.

Ma már a számviteli szolgáltatás olyannyira összetett feladat, hogy célszerű külön szakterületen, különböző szakértő kollégákkal együttműködni. Így a bérszámfejtést, könyvelési szolgáltatást, pénzügyi adminisztratív szolgáltatást és adótanácsadást szétválasztottuk. 

Már most is megvannak Önben a jövőre vonatkozó tervek, célkitűzések a könyvelőirodát illetően? Vagy inkább hagyja, hogy megtalálják az új ötletek?

A jövőt a digitalizálásban, automatizálásban látom. Mind a technikai, mind a piaci folyamatok ebbe az irányba terelnek minket. Az új ötletekre mindig nyitott vagyok, szeretem a változatos feladatokat. Célkitűzésként a folyamatos bővülést tudnám említeni, ugyanakkor nagyon fontosnak tartom az egyensúly megteremtését munka és magánélet között. Terveim között szerepel a szakmai oktatás, továbbképzés, amibe nemrégiben volt szerencsém belekóstolni.

Ki tudna emelni valamit, amire a legbüszkébb a könyvelőirodája kapcsán?

Mindenképp. Hiszem, hogy munkánkkal képesek vagyunk értéket teremteni. Ügyfeleinket olyan komplex pénzügyi, bérszámfejtési, TB tanácsadási, számviteli, adótervezési szolgáltatással tudjuk támogatni, amelyek segítségével versenyképes helyzetbe hozzuk őket, ha rendelkeznek egy jó termékkel vagy stratégiával. Mi ezt vezetői döntéstámogatásnak nevezzük. 

A jelenlegi helyzet mennyire érezteti hatását a könyvelőiroda működésében? 

A pandémia nyilvánvalóan széles réteget érint napjainkban a vállalkozások szintjén is. A covid és annak hatása sajnos a mi irodánk ügyfeleit sem kímélte. Abból a szempontból azonban szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy mind a kollégák, mind az ügyfelek nagy odafigyelést tanúsítanak egymás iránt, mindenben igyekszik minden fél támogatni a másik munkáját. 

Az irodánk már az első hullám alatt szinte teljesen átállt az elektronikus kapcsolattartásra, de a kisebb ügyfeleket is próbáljuk támogatni, akiknél még esetleg nem áll rendelkezésre a szükséges technikai háttér. Bízunk a vírushelyzet mielőbbi javulásában. Addig is vigyázunk egymásra!

A Velocon Kft. 2018 óta tagja a Könyvelők.hu-nak.